Azt sejtettem, hogy nem teljesen ugyanaz, hisz az epizódok mennyisége is kevés lett volna egyebek mellett. (hasonló eset: A gyűrűk Uráról tudom, hogy elég rendesen lekúrtították, és még úgy is alig jöttek ki az idővel.) Ám korlátok nélkül baromság lenne ugyanazt megcsinálni, mint amit a könyv tartalmaz. A vásznon minden megváltozik, valszeg ebből a megfontolásból változott meg egy-két vár és város kinézete is. Őszintén szólva, engem nagy átalakítások sem zavarnának a legkevésbé sem, hisz fantasztikusan kivitelezték az egészet; az egyik legjobb sorozatot alkották meg ezzel.
Az első évad szinte teljesen hű, nem hagytak ki semmit. A másodikkal már vannak problémák. Alapvető hiba, hogy hiányzik néhány karakter, akiknek később fontosabb szerepe lesz és fogalmam sincs hogyan lehet őket mellőzni, illetve egy helyszín is, bár annak a bemutatása végül is ráér a következő évadban is.
A cselekményről annyit, hogy vannak kisebb eltérések és ferdítések. Néhány dolgot előrébb hoztak (pl Kegmayer spoilerében lévő jelenet a Kardok Vihara prológusa) néhányat pedig hátrébb toltak. Még tudnék párat, ami annyira azért nem spoileres, de fogalmam sincs ki hol jár a sorozatban. Mindegy, sok az eltérés, ennyi a lényeg. Az összeset felsorolni szinte lehetetlen volna.
Előre szólok: a Trónok Harca harmadik évadja nagyon durva lesz. A negyedik pedig mindent vinni fog, már ha a Kardok Viharát (a ciklus 3. könyve) két részre bontják, merthogy a könyv laza 1200 oldalas. Lesz ott minden :D
Előre szólok: a Trónok Harca harmadik évadja nagyon durva lesz. A negyedik pedig mindent vinni fog, már ha a Kardok Viharát (a ciklus 3. könyve) két részre bontják, merthogy a könyv laza 1200 oldalas. Lesz ott minden :D
Egyébként sorban haladnak a történettel? Az eseményekre és a könyvekre gondolok itt. A Kardok Viharáról hallottam, de nem ismerem a regényeket. Spoiler-t mellőzd.
-- Edited by levantine on Friday 15th of June 2012 03:51:48 PM
Annyira átvágják a nézőt minden alkalommal, hogy mágnesként vonzódsz a következő részhez.
Ezért utálom várni az új évadokat. Csak nézzük meg a Walking Dead évadzáróját... A Trónok Harca évadzáróját
FIGYELEM! Kemény spoiler a Trónok Harcával kapcsolatban.
Spoiler
Példáúl megjelentek a ,,más"-ok, már csak azt nem tudom, hogy mit fognak csinálni. Ezért várom pl. a következő évadot, ami asszem 2013 áprilisában lesz.
Én a Trónok Harcát eddig magyar felirattal néztem, most végig nézem újra az egészet 100% magyarul :D
A Walking Dead minden idők legjobb sorozata, bár ezt javarészt a képregénynek köszönheti. A története fantasztikus. Ami elsősorban megfogott, hogy egyszerűen nem tudod kitalálni, mi fog történni. Annyira átvágják a nézőt minden alkalommal, hogy mágnesként vonzódsz a következő részhez. Nemrég kipróbáltam a játékot is, hát sztori szempontjából ugyanezt tapasztaltam. Mindig valami váratlan, mindig valami elképesztő. Ott van még az a tény, hogy nem kifejezetten a zombik körül forog a cselekmény. Természetesen ott vannak, mindig izgulunk miattuk, de mégsem csak a hentelésről szól, mint a legtöbb ilyen túlélős fantasy. Középpontba kerül a társaságon belüli konfliktusok kiéleződése is. A szereplők jelleme nagyon élethű - szinte mindig olyan döntéseket hoznak és úgy reagálnak, mintha mi lennénk a helyükben.
A Trónok Harcáról hasonlóképp csak jókat tudok mondani. Olyan sok szálon fut a történet, és annyi érdekes szereplőt és eseményt felvonultat, hogy mindig leköti a figyelmed. Nem is beszélve a bizonytalan állapotokról és azok megoldásáról. Itt is, mint a Walking Dead-ben, képesek hosszútávon gondolkodni és visszakacsintani egy - akár 5-6 résszel korábban történt - eseményre és azt tovább boncolgatni. Ezen felül a látványvilága fergeteges, a hangulata néhol Gyűrűk Urás. Ez is elsőosztályú alkotás.