De legalább találunk az emberiség eddigi munkájában értéket, hiszen nekik is sikerült hasonló típusú zenét írniuk mint régen. Szerintem nagyon el lett találva.
Igazából nem. De ezen kár vitatkozni. Attól, hogy a hangszerelés ugyanaz, mint egy Mahler-ben vagy egy Beethoven-ben, egy Pókember filmzene nem lesz klasszikus zene.
Attól, hogy klasszikus nagyzenekari hangszerelés még nem klasszikus/komoly zene. Egyébként ezek a Warband zenék azért is szebbek, mert valós nagyzenekar játszotta fel, nem midi.
Ez rám mondjuk pont nem igaz. Van, hogy reggelente, amikor megyek az iskolába, akkor a mobilon Bartók rádiót hallgatok. A kedvencem - Jeremy Soule művein kívül - Smetana Moldvája.
Hát ja, akárhogy is visszanézem a Warband megjelenést, nem volt egy nagy durranás. Nekem pl. a multi is csalódás volt. Én arra számítottam, hogy alapból olyan lesz, mint a cRPG mod.
Vagy majd átveszik a Bethesdások szokását: Kiadnak egy jó alapot, aztán ami meg kell a parasztnak, maj' úgy is megcsinálja magának, és beteszi a játékba...
Mondjuk a zenét, az szerintem nagyon eltalálták. Minden elismerésem nekik, szerintem gyönyörű zene önmagában is, és tökéletesen illik a játékhoz is. Próbáljátok meg külön hallgatni, úgy sokkal jobban átjön mint játék közben. Szerintem a gyűrűk urába is elmehetett volna 1-2.
Szerintem ezek nagyon jók:
Spoiler
-- Edited by profail on Thursday 16th of February 2012 04:45:31 PM
Hogyha már így nézzük, akkor a Warband összességében szar, csak a harcrendszer a jó . Ez mondjuk relatív, de mindenképp jobb mintha balegérgombot nyomogatnád és mindenféle kombókat csinálna a karakter.
Viszont nekem épp ellenkezőleg, a multi nagyon bejön. Főleg a cRPG. És teljesen megértem, hogy somesz pl. neked nem jön be, mert az tényleg dögunalom, hogy felmész egy TDM szeróra és 10-szer hátbaszúrnak vagy lőnek.
Épp ezért játszom nemzetközi klánokban, klánligákon, kupákon és klánwarokon. Ezenkívül pedig csak cRPG Strategus-t játszom. Így már értelmet nyer az is, hogy multit játszol.
Szerintem még sokan mások olyanra számítottak mint a cRPG mod, épp ezért csinálták. Én ismerek olyan embereket is, akik csak a cRPG miatt vették meg a játékot, mivel a single nem sokat változott az alap óta, így meg olyan mintha singleplayert játszanál multiban, elég furcsa .
-- Edited by profail on Thursday 16th of February 2012 04:33:29 PM
Ha valaki nagyon akar, az el tud igazodni rajta, de őszintén szólva a Modder és a singleplayer FAQ részleg elképesztően össze van kavarva. A multiplayer kupák, és a nemzeti fórumokon el lehet igazodni.
Egyébként én nagyon rendszeresen nézem a TW fórumot, és ott egyenlőre semmi nincs róla. Csupán pár topik, amiben a játékosok "ötleteket" adnak az M&B2-höz, bár amint látom nem nagyon figyelnek rájuk.
Vagy majd átveszik a Bethesdások szokását: Kiadnak egy jó alapot, aztán ami meg kell a parasztnak, maj' úgy is megcsinálja magának, és beteszi a játékba...
A videó alapján nem sok újdonság látszik a készülő játékon. Én amúgy a TaleWorlds fórumát nem is nagyon nézem, mert totál káosz az egész. Vagy csak szerintem az?
Ha meg nem kérik ki ténylegesen a játékosok véleményét, akkor bukó. Ennyire nem nagy cég a TaleWorlds. Ott van a Stardock, akik 2010-ben kiadtak egy elcseszett félkész Elemental:War of Magic-et. Egészen 2011 szeptemberéig foltozták a játékosok véleményét kikérve és bizony a gamerek kitartottak mellettük. Szóval így is lehet csinálni.
Nem lenne jó, ha akkora lőzung lenne a 2. rész, mint a Warband.
Kézművesség? Ezt én írtam? Mikor? Nagyon lelkes lehettem. Bár szerintem ez sem hülyeség. Miért ne lehetne benne kovácsláshoz vagy nyílvesszőkészítéshez értő karakter. A normálisabb CRPGk-ben alap a "crafting".
Nem néztem a dátumot, tényleg régen írtad.
Tőlem lehet ilyen, csak nem hiányzik. Na nem mintha minket valaki is megkérdezne, hogy mi kerüljön bele a MB2-be. De úgy látom még a saját fórumukon se kiváncsiak a játékosok véleményére.
Hát szerintem a minijátékok baromira feldobnák. Fable, Witcher, New Vegas stb.
Ha társasjátékozni akarok, akkor nem a m&b-et indítanám el, az tuti, hanem összejövünk a haverokkal.
Ki beszélt társasjátékról? Catan-ozni vagy Carcassone-ozni valószínüleg én sem a Mount & Blade előtt ülve csinálnám.
Kézművesség? Ezt én írtam? Mikor? Nagyon lelkes lehettem. Bár szerintem ez sem hülyeség. Miért ne lehetne benne kovácsláshoz vagy nyílvesszőkészítéshez értő karakter. A normálisabb CRPGk-ben alap a "crafting".
-- Edited by somesz on Tuesday 14th of February 2012 05:12:18 PM
Ha már Mount&Blade-ben akarja valaki keresni ezeket a jegyeket, akkor lelkesen ajánlom neki a cRPG modot. Most kezdődött el a 4. Strategus, ami egy online-webböngészős calradia map, ahol minden online játékos tud mászkálni, kereskedni, rabolni, támadni, craftolni, toborozni, zsoldosként harcolni vagy akár frakciókba (cRPG klánokba) csatlakozni. És emellett az egész csatakimenetelek multiplayer-ben zajlódnak le. Amikor 1-2 nagy város ostroma van, akár 3-4 órás 120 vs 120-as ostromok is szoktak lenni. Elképszető mennyire feldobja az egész játékot a Nativehoz képest. Ráadásul majdnem az összes középkori mod fegyverei és páncéljai bennevannak, és a karaktered pedig XP alapján fejlődik.
(Nagyméretű kép, külön jelenítsétek meg!)
Spoiler
Nem beszélve arról, hogy az egyetlen fejlődési mód az, hogyha a csapatod nyer, szorzót kapsz a percenkénti 1000XP és 50 gold-hoz egész 5-ös szorzóig. Ebből következően az egész mod csapatmunkára alapszik, nem a killekre megy mindenki, vigyáznak a TK-ra, együtt játszanak stb. Ráadásul a leglátogatottabb mod az összes közül.
Spoiler
És a játék sokkal valószerűbb mint a Native. Például nem tudsz magaddal 4 kétkezes fejszét vinni, nemtudod elrakni csak úgy a hátadra a 4 méteres pikát, hanem slotokra van osztva, hogy melyik fegyver mennyi slotot foglal el, a lóháton ha dárdáról egykezesre váltasz, akkor sem a hátadra rakja el, hanem ledobja a földre. A lóháton a lándzsát már nemtudod 120°-ba fordítani, hanem 40°-40° mindekét irányba. A számszseríjak elképesztően erősek, de ötször több idő újratölteni mint a Native-ban.
A modhoz egy csomó textúra-hang-stb. mod futtatható, amitől kb. ilyen lesz a grafikája:
Spoiler
Spoiler
Továbbá használhatóak és telepíthetőek különböző hosszúságú ostormlétrák, útakadályok, íjászpajzsok stb.
Örömmel látom, hogy most már hivatalos státuszban van a Mount and Blade játék folytatása. A legnagyobb újítás egyelőre, ami a videóból kiderül a részletesebb karakterkészítő. Ez már nagyon hiányzott. Ahogy elnézem sokkal részletesebben kidolgozhatjuk majd hősünket, mivel például a szem egy külön menüpontot kapott, továbbá legalul szerintem egy "Taunt" menüpont van ami szinén egy kiváló ötlet. Remélem, hogy évvégére kijön, és nem okoz akkora csalódást, mint ahogyan azt a Warband tette.
Kézművesmesterségek elsajátítása (kovácsolás, vesszőkészítés, fazekasság, bőrművesség stb.) és tucatnyi mini játék (és ne ilyen verstanulós baromság, hanem kocka, kártya, táblásjátékok) ami jó lenne bele, hogy ne unja meg az ember.
Nekem ezek közül egyik se hiányzik. Nem tudom mi érdekes lehet bőrműves karakterrel játszani. Ha társasjátékozni akarok, akkor nem a m&b-et indítanám el, az tuti, hanem összejövünk a haverokkal.
Ami hiányzik a sorozatból, az a történet. Csak mész a vakvilágba ütni. Ezt én kb 4 város elfoglalásáig bírom.
Hát szerintem a minijátékok baromira feldobnák. Fable, Witcher, New Vegas stb.
Ha társasjátékozni akarok, akkor nem a m&b-et indítanám el, az tuti, hanem összejövünk a haverokkal.
Ki beszélt társasjátékról? Catan-ozni vagy Carcassone-ozni valószínüleg én sem a Mount & Blade előtt ülve csinálnám.
Kézművesség? Ezt én írtam? Mikor? Nagyon lelkes lehettem. Bár szerintem ez sem hülyeség. Miért ne lehetne benne kovácsláshoz vagy nyílvesszőkészítéshez értő karakter. A normálisabb CRPGk-ben alap a "crafting".
-- Edited by somesz on Tuesday 14th of February 2012 05:12:18 PM