Reggel - azaz 11-kor - megérkeznek a fejlesztők az iroda elé. Mindenki fáradt a tegnapi "munka" végett. Az álmosság a fejüket húzza jobbra és balra, amin csak egy kiadós kávé segíthet. Délután 1-kor már a gépeik előtt szürcsölgetik a forró nedűt, de kedvüket nem hozza meg a munkához. Hozzálátnak a reggelihez 3-kor, ami el is húzódik egészen sötétedésig. Egyikük unalmában firkál valami katonára hasonlító pálcika embert egy használt, rongyos szalvétára, miközben a többiek jót sztoriznak a tv előtt. De lám, már este 8, dolgozni is kellene valamit. A felismerés alighanem meghozta a kellő lendületet, este 9-re már minden számítógép zümmög. "Nézzenek oda, hogy elment az idő" - szólal meg egy hang hátulról kisvártatva. 10-kor már a takarító is nyugovóra tért, így a nap ismét eseménydúsan telt. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
A korszakokat csak azért említik a fejlesztők, hogy kapj egy képet a technológiai fejlettségről (páncélok, fegyverek, társadalmi berendezkedés, stb.). Egyébként 200 évvel a Warband előtt játszódik, tehát a benne lévő frakciók az első játékban lévők "elődei". Ezért nem tartom valószínűnek, hogy a jó öreg vödörfejű lovagok eltűnnek, inkább csak átalakulnak. A fejlesztők kezét nem köti a történelem, bármit belerakhatnak.
Már nagyon várom a játékot. Amúgy mikor is jelentették be? 2-3 éve? Elég jól haladnak Az a gond, hogy nagyon kevés infót adnak ki róla és nem is igazán bejövős az a kor amiben játszódni fog, illetve a frakciók se nekem sokkal jobban bejött a lovagkor, az inkább hajaz az M&B világára. Nem úgy mint pl a WFAS, nekem az nem jött be igazán /pedig a kedvenc századaim a 15-16-17/, vagy ez a mostani bannerlordos korszak.
Mert ugye a legutóbbi blog bejegyzésbe azt írták, hogy a 7-12. századot dolgozza fel, meg ha a gyenge angol tudásommal jól fordítottam le, akkor az akkori /7-12. századi/ nyugat-európát mintázza ((Amit a legjobban utálokxd)). A koron kívül szerintem nincs vele gáz, remélem jó lesz... főleg ha mindent beledobnak, hogy autentikus cuccokat vigyenek bele, mert már akkor megérné Javítsatok ki, ha valamiben tévedek
Eltűntem, de megjelentem, amolyan paranormális módon.
Én, hogyha ez befut még ebben az évszázadban, tuti támogatok egy magyar csapatot a multiban. Manapság meglehetősen szelektálom a játékokat, és az M&B világ még átmegy a szitán. Úgyhogy várós.
Most nézegetem, azért egy-két dolog alakul már a folytatás háza táján. Amit eddig megfigyeltem...:
- Fejlesztett animációk, főleg az arcmimika, egy-két érzelmi aspektus. (Végre!)
- Látványosabb grafika, persze ez evidens. Ki is röhögnék őket, ha megint piacra dobnának egy pixelháborút. (Hál' isten!)
- Látszik, hogy nem az alapoktól építik újra a játékot, bőven kanalaznak át az Warband-ből.
- A játék atmoszféráját feltuningolják. Most már kevésbé fog egy MMO-ra emlékeztetni az npc-k viselkedése. Már ülnek, mozgolódnak, hadonásznak. (Végre!)
- Komolyabb történet úgy, hogy ügyelnek a sandbox stílus érintetlenségére.
- 3-4 éven belül megjelenik. Ez egyelőre nincs alátámasztva, ez csak egy személyen becslés.
Nem akarok gonosz lenni, de várható volt és meg is értem a Paradoxot. A Taleworldsnek véletlenül összejött egy jó kis játék anno régen, amit azért valljunk be még kiadott játékként is elég garázsszagú volt.
Teltek az évek és a srácok nem fejlődtek sehová, most meg ülnek a semmin (Bannerlord) már egy jó ideje miközben sokkal látványosabb és igényesebb alkotások gurulnak elő más indie fejlesztők garázsából. Balfaszok na! Azért sajnálom őket picit.
Mindenesetre a steam ajándék aranyos dolog a Paradoxtól, már értem mit keres a könyvtáramban.
-- Edited by somesz on Friday 7th of March 2014 05:53:34 PM
Dungeons & No Dragons alias Witcher-TES-M&B mashup (a cégvezető szerint). Epic lesz, epic!
Én egyébként ott szartam be mikor közölte, hogy 18 basic attack van amihez jön még egy rakatnyi kombó, és MINDEN fegyvernemmel más lesz a harc (nem úgy mint M&B-ben).
Nos azt hiszem készülőben van egy sokalta jobb játék, amire igazán érdemes várni: Mount&Blade Stílusú, de mai grafikai szinten van, és nem csak grafikailag, de amint azt látni fogjátok játékmechanikailag is sokkal , de sokkal jobbnak igérkezik: https://www.kickstarter.com/projects/1294225970/kingdom-come-deliverance
-- Edited by termination on Tuesday 4th of February 2014 07:03:06 PM
__________________
Roma Victrix !!! Figyelj Fiú ,Mert Így Kell Történelmet Írni!/Marcus Antonius/ A Kocka El Van Vetve!; Győzelem vagy Halál!/Gaius Julius Caesar/ Egy Császár, Egy Vallás, Egy Birodalom!/Nagy Constantin/ http://www.youtube.com/watch?v=ABlZ9bRsqbE
A képek alapján tényleg úgy néz ki, mint a Warband, csak jobb grafikával, de szerintem elsősorban tényleg ez a legnagyobb hibája és a szövegek folytonos ismétlődése. Ha ezeket kijavítanák, már csak csak pár plusz dolgot kéne belerakni szerintem, mint például azt, hogy be tudj állni egy seregbe, de szerintem nem csak nemesi seregbe, hanem mondjuk az embervadászok közé.
Tisztában vagyok vele, hogy új játék ,de a képek, infók alapján nagyon úgy tűnik, hogy csak grafikailag továbbfejlesztett warbandet kapunk, de reménykedek, hogy a készítők megnézték a florist és legalább pár megvalósítható dolgot felhasználnak belőle.
Véleményem szerint csípném a Római frakciót, közel áll hozzám ;)
__________________
Roma Victrix !!! Figyelj Fiú ,Mert Így Kell Történelmet Írni!/Marcus Antonius/ A Kocka El Van Vetve!; Győzelem vagy Halál!/Gaius Julius Caesar/ Egy Császár, Egy Vallás, Egy Birodalom!/Nagy Constantin/ http://www.youtube.com/watch?v=ABlZ9bRsqbE