Magyar Elder Scrolls és Mount & Blade fórum

megtisztelsz  folytatom még szerintem, amennyire időm engedi :) csak még érettségire készülök közben, de megjött az ihlet :D 

Kardját maga elé vette, készen arra hogy megütközzön újra. Tudta, hogy el tud bánni ezzel a kettővel. Ekkor azonban fület bántó reccsenéssel egy tőr vágódott a fejsebes bandita homlokába. Rhuindall kicsit unottan lazított tartásán, majd hátraszólt Nikarimnak:
  - Tudod, hogy utálom, ha ezt csinálod.
  - Ugyan, csak kisegítelek. felelt a háta mögül Nikarim.
  - El tudok bánni vele.
A szerencsétlen bandita közben rémülettől elkerekedett szemekkel figyelte a párbeszédet, ami után valószínűleg a halála következik.
Könyörögni kezdett:
  - Kérlek, ne tegyétek. dobta földre fegyvereit. Megadom magam.
A két barát számított erre. Rhuindall közelebb lépett.
  - Egy indokot mondj, hogy miért ne öljünk meg. A család nem kifogás. Gondolkoznod kellett volna előtte.
  - Nincs családom. zihált a bandita de a szolgálataimat fel tudom ajánlani. Pénzem kevés van, de azt is nektek adom. Tessék!
Ezzel a lábukhoz dobott egy soványka erszényt. Rhuindall megbökte a kardjával. Valóban csak kevés érme volt benne. Visszanézett a banditára.
  - Neved? vetette oda a kérdést.
  - Kordunszolgálatodra, uram. nézett reménykedve, megalázkodva a termetes ember.
Nikarim ránézett.
  - Szerinted? kérdezte.
  - Próba, szerencse. kétkedett Rhuindall.
Kordun újra beszélni kezdett:
  - Ha mellettetek maradhatok, ígérem, rászolgálok bizalmatokra. Hű leszek mindhalálig.
  - Jó, jó elég lesz. intette le Rhuindall. szerencséd, hogy ilyen becsületes pofád van. morogta ezt immár szinte magában.

Átkutatva a banditákat, azt találták, amit vártak semmit. Összeszedelőzködtek, a hullákat a fal mellé húzták, majd sietve folytatták útjukat.

                                                                  ~¤~

Nikarim megborzongott, összeszorította magán a köpenyt, majd ismét leült, ezúttal a tűz közelében. Rakott rá három hasábot, kicsit meglegyezte, hogy lángra kapjon, majd újra gondolataiba merült.

                                                                  ~¤~

Azóta történtek események. A kocsmában, ahova mentek hozzájuk csatlakozott egy kisebb csapat, akik szintén a csatatérről menekültek el, őket ismerték Rhuindallék. Így már végre elviselhetővé vált a csapat létszáma. Immár tizennégyen voltak.  Elhatározták, hogy útra kelnek, megkeresni a többi barátjukat, akik túlélhették a csatát. Rhuindallt választották meg vezetőjüknek, ő volt a legbecsületesebb, legtöbbet tapasztaltabb a csapatban.
Minden este őrség állt, helyesbítve aludt gyakran. Sajnos Rhuindall sem tudta mindig megakadályozni, hogy efféle figyelmetlenség ne történjen. És így is jártak pórul. Egy kisebb rablóbanda megtámadta őket, miközben aludtak. Megölték az őrt, Thinget, és mivel mindezt sikerült zaj nélkül végigvinni rávetették magukat a többiekre. Szerencsére jól képzettek voltak így csak szerencsétlen Margot tudták lekaszabolni, azonban a többiek hamar ellenük rontottak és sikerrel visszaverték a támadást. A legtöbb bandita meghalt, ám ketten el tudtak menekülni. Kifosztották a hullákat, elvették, ami értékes lehetett, majd arrébb vonszolták őket és megkettőzött őrséggel pihentek tovább. Megszokták már a hirtelen változásokat, túl tudták tenni magukat rajta. Másnap felszedelőzködtek és továbbmentek.

                                                                  ~¤~

Azóta semmi lényeges nem történt. Betértek egy faluba élelemért de kerülték az utakat. Nikarim körbenézve látta, hogy hamarosan eljön az őrségváltás ideje. Felállt, odasétált a társaihoz és felkeltette a soron következőt, majd átadta magát a rég várt szendergésnek

  - Ébresztő! böködte meg Rhuindall vigyorogva. Mindig vigyorgott reggelente. Alapvetően vidám fickó volt, de ha a helyzet úgy követelte mindig alkalmazkodni tudott .
Harcban, vitában, kocsmában, mindenhol megállta a helyét.
  - Ébren vagyok. morogta Nikarim.
Aznapi tervük az volt, hogy bemennek egy közeli faluba élelemért és útbaigazításért. Rhuindall úgy tudta innen félnapi járóföldre található a Jerok falu.

Összeszedelőzködtek, majd elindultak...

Az utazás

I. fejezet

Rhuindall körbenézett. Semmi sem mozdult, mindenki aludt. A tűz már csak alig pislákolt, kellene rakni rá. Az őrszem a kijelölt helyen teljesítette a szolgálatot. Rhuindall megnyugodva konstatálta, hogy ébren van. Amióta nemrég lecsapott rájuk egy rablóbanda, azóta emberei hallgattak szavára és éberebbek voltak. Előtte gyakran elaludtak, nemfigyeltek.
De mióta Thinget és Margot megölték az így is csekély létszámú csapatból, azóta sokkal nagyobb a fegyelem és egyetértés. Kár, hogy csak emberéletek árán sikerült elérni - gondolta Rhuindall keserűen. Rendszeresen felébred hajnalonként, valami nem hagyja nyugodni. Ilyenkor leellenőrzi az őrséget, esetleg sétál egy-két kört, majd visszafekszik aludni. Most, hogy látta az őrt éberen, máris kezdett elálmosodni. Visszafeküdt és megpróbálta újra elküldeni elméjét az álmokhoz.

                                                                 ~¤~

Csend volt a kis tábor körül. Már a tücskök is aludtak. Hajnalodott. Az őr, Nikarim, didergett kissé. Melegebb égtájakhoz volt szokva, messziről jött szerencsét próbálni. Rhuindallal a csatatéren találkozott, egyből megkedvelték egymást. Két év telt el azóta, s barátságuk azóta testvérséggé kovácsolódott. Megborzongott. Ennyire északon még nem járt. Összehúzta magán a posztóköpenyt, majd felállt, hogy sétáljon pár kört és megmozgassa elgémberedett tagjait. Közben, mint ahogy őrségben szokta végiggondolta az eddig eseményeket. Elkalandozott a figyelme a múltban...
Rhuindallal a csatatéren találkoztak, de nem úgy ahogy gondolnák sokan. A seregüket szétverték, mindketten megsebesültek. Bevetették magukat a bozótba, menekülve a túlerő ellen. Szerencsére úgy tűnt a katonák nem vették észre őket. Nikarim futott, ahogy csak a páncélja súlya engedte. Bokrokon gázoltak keresztül, tüskék álltak bőrükbe, de nem törődtek vele. Egyszercsak Nikarimnak nem ért földet a lába. Meglepetésében hang nélkül esett bele az előtte tátongó gödörbe. Rhuindall, aki mögötte futott nemtudott megállni így komikusan egymás után estek bele a gödörbe.

Ha más személyt láttak volna, akivel ez történik bizonyára a földön fetrengtek volna a röhögéstől. Helyzetük azonban így nem volt túl kecsegtető. A gödör körülbelül három méter mély volt, egyikőjük sem érte fel a peremét. Csapdába estek.

Egy szót sem szólt egyikük sem tudták mi a dolguk. Néma csendben hallgatóztak, követik-e őket. Eddig nem hallottak semmi arra utaló jelet. Felsóhajtottak. Sikerült. Elszöktek. De milyen áron? Cseberből vederbe. Nikarim a múltra emlékezve elmosolyodott. Utólag visszagondolva elképzelte magukat, ahogyan egymás után belezuhannak a gödörbe. Még így századjára is nevetséges volt. Igaz nagy nehezen sikerült kimászniuk, de mindketten megsínylették a kalandot. Rhuindall bakot tartott Nikarimnak, és így sikeresen kijutott a gödörből. Majd Nikarim egy félórás keresés után talált egy megfelelő ágat, amit lenyújthatott Rhuindallnak, hogy kimásszon. Óvatosan visszalopakodtak a csatatér felé, természetesen immár páncél nélkül, amit elrejtettek egy bokor alatt. Túl nehéz volt, zajt csapott volna.
A csatatéren elborzadtak mindketten. Sok harcban részt vettek bár de a látványt ember nem tudja megszokni. Hullák tömkelege hevert temetetlenül, a levegőben iszonyú bűz lebegett. Nikarim Rhuindallra nézett. Ő bólintott. Sajnos a túlélés érdekében muszáj volt megtenniük ezt a cselekedetet. Sorba járták a hullákat, elszedték, ami érték náluk volt. Sok ismerős arcot láttak, őket békében hagyták, csak az ellenségtől vették el amilyük volt. Amikor annyi erszény volt náluk, hogy nem fért el több a kezükben, visszaindultak a bozót felé. Váratlanul Rhuindall megtorpant és lenézett. Nikarim is megállt és figyelte mit csinál a társa. Rhuindall egy tetem mellett guggolt. Páncélzatán látszott hogy úr lehetett, amíg élt.
Rhuindall ránézett Nikarimra és enyhén elmosolyodott.
   - Egy új fegyver sosem árt mondta, azzal lecsatolta a kardot a holttest oldaláról. És különben sem hiszem, hogy ő hasznát venné.
   - Igazad van, bár én maradok a saját szablyámnál. felelte Nikarim.
   - Hát az én kardom már koránt sincs olyan fényes állapotban, mint a Tied és ráadásul ez hosszabb is.
E kis csevely után továbbindultak. Beérve az erdőbe magukhoz vették páncéljukat és megszámolták a pénzt, amit zsákmányoltak. Egészen csinos összeg jött össze, majdnem 1500 dénár. Egymásra nézve elmosolyodtak, ezzel biztosan ellesznek egy jó ideig. Pluszba még ott volt az a kevéske pénz is, ami náluk volt. Összerakták így minden vagyonuk és kiderült, hogy majdnem 2000 dénár. Még ha nem is úriasan de jómódúan megélhettek belőle egy jó darabig. Rhuindall a folyton magánál hordott zsákba rejtette a páncélokat, a vagyont pedig kétfelé osztva mindketten a ruhájuk alá tették. Nekivágtak az útnak, arra amerre a legközelebbi falu volt. Ott vettek maguknak egy kevés útravalót, amivel kibírják Froundig, a kikötővárosig a tenger partján. Odaérve természetesen első útjuk a kocsmába vezetett volna. Késő este volt. Mindketten vidámak voltak a közelgő sör gondolatától. Azonban úgy tűnik nem ez volt a sorsuk. Váratlanul Négy ember lépett eléjük és még kettő bontakozott ki az árnyékból mögülük.
  -Aggyátok má ide amitek va és mindnyájan bódogan távozhatunk inne.
Társai röhögtek, majd fenyegetően közelebb léptek. Felszerelésük enyhén szólva pocsék volt, fegyverük némelyiknek csak egy bunkó volt, másoknak hosszabb kés. Rhuindall és Nikarim egymásra nézett. Bármily tapasztalt harcos is valaki, szíve ilyenkor a torkában dobog. Nézték egymást, majd Nikarim bólintott. Kirántották kardjaikat majd egymásnak vetették hátukat. Nikarim fordulta hátsó kettő felé, Rhuindall pedig a másik négy felé fordult. A banditák kissé elbizonytalanodtak, megérezték, hogy ők ketten tapasztaltabbak. Azonban a pénz és a kardok látványa erősebb volt, arra gondoltak azokat is eladhatják. Azonban úgy tűnt nemigen jutnak el a kereskedőig az idegentől szerzett karddal. A két cimbora eléggé furcsa taktikát választott. Védekezés helyett nekirontottak a banditáknak. Páncéljaik nélkül gyorsabban mozogtak. A zsákot Rhuindall letette, majd nekirontott a tolvajoknak. Az elsőnek azonnal belehasított a fejébe, azonban az időben hátrakapta a fejét, hogy ne haljon bele a csapásba. Viszont még így is elöntötte fejét a vér és megtántorodott. A másik három addig nekirontott Rhuindallnak. A fa bunkóssal Rhuindall kevésbé foglalkozott. Az tompa tárgy volt, kevésbé okoz sérülést. A két késesre koncentrált. A bunkós eltalálta, ezt kihasználva Rhuindall úgy tett mintha súlyos találta érte volna. Hátratántorodott és kardját leengedte. A két késes elvigyorodott a könnyű győzelem gondolatától és felemelt késsel előreléptek.
 - Amatőrök. morogta Rhuindall maga elé, majd kardját villámgyorsan az egyik késes torkába merítette. Balra rántotta ki a kardot, így a vér arrafelé fröccsent, egyenesen a másik kése arcába. Az összerezzent a félelemtől és döbbenten megtorpant. Rhuindall feléje lépett, majd mellkason szúrta. A bandita döbbenten összeesett. Így már csak kettővel kellett elbánnia. A fejsebes addigra valamennyire összeszedte magát, bár a vér a szemébe fojt és elvakította. Rhuindall most őt szemelte ki magának, azonban a bukós beleavatkozott. Felszedte a halott társa kezéből a kést és immár két fegyverrel Rhuindall felé ugrott. Ő hátraugrott, teret nyerve ezzel magának.
A két bandita felé lépett, valamennyivel magabiztosabban. Rhuindall felegyenesedet

Először Rivinus lépett elő, hogy szerenádot adjon a szépséges hercegnőnek:

- Színes pompa,

aranykorona,

színed előtt

hajbókolna.

Add nekem szívedet,

te pompába öltözött

szépséges királylány,

ki titkomba költözött.

Másodszor Anaph lépett elő, hogy ő is előadja szerenádját, melyet még idefele az úton a tündér tanácsára költött:

Álmom voltál,

hozzám szóltál,

dalod kísért a ködben,

fényem lettél a csöndben.

Angyali szépséged csillan,

s hajnali fénységed villan

fáklyaként mutatva mély múltban, mély kutat.

Kardodként kutatok én harcban új utat.

Kérdezi-e Kardod: Mi végre van létem?

Felelek: Eszközöd lettem az Örök Tüzünknek.

Nem tudja, nem kérdi, de rendeltetett célja.

Eszköze lettem én Őrzőn, Frigyünknek?

-       Mi történt, fenséges Anaph lovag? kérdezte Lexus őrnagy a lovagon végignézve. Miért visel fekete vértet?

Anaph végignézett ekkor magán, és ekkor vette észre, hogy álma óta mennyire megváltozott. Büszke vértje ébenfekete színű lett, ahogyan a haja is.

Nem feküdt vissza ezután aludni, hanem nézte csak a horizontot a tóparton szívében vágyódással, s talán hiába kelt föl aznap a Nap, mert ő Éjszaka maradt.

Csodálkoztak és tanakodtak egymás közt a városlakók a következő napokban, hogy mitől nyelte el feketeség a haját, a vértjét, a címeres lobogóját, és még az egykoron fehérnek ismert csodálatos paripája is nagy sötététségbe öltözött.

Se nem evett, se nem ivott álma óta, hanem csak az álmában látott lányról naphosszat álmodozott. Arca a szomorúságtól sápadt lett, és olyannak hatott, mint aki nyomban megöregszik.

Glaudius, hű fegyverhordozója, aggódni kezdett ő érte, és ezért egy nap megszólította őt:

-       Jó uram, Anaph lovag!

-       Szólj bátran, hű Glaudius! bíztatta Anaph őt, hiszen örült neki, hogy valaki megszólította őt, mert álma óta egyedül érezte magát.

-       Mi történt kegyelmeddel? Kegyelmed miért Éjszaka még Nappal is?

-       Szerelmes lettem felelte Anaph. Álmomban láttam életem szerelmét, de nem tudom, hogy hol találom meg őt, hogy szívemet odaadjam neki szerenádomban.

-       Kövesse szívét, jó uram! tanácsolta erre Glaudius. Jó szíve van kegyelmednek, és az olyan tanácsadó, amely nemcsak az álmok varázslatos ligetén, hanem az élet viharos tengerén is vezet!

-        Követem felelte, és bólintott is szavához, mellyel egyben köszönetet is mondott az életre szóló tanácsért.

Még abban az órában elköszönt tőle, és mindenkitől, akivel valaha jó viszonyt ápolt, majd a vele együtt feketévé változott paripájára ült, és neki vágott az útnak, hogy megtalálja szerelmét. Nem nézett vissza egyszer sem, mert érezte, hogy helyesen cselekszik, és ezért nem bizonytalanodott el.

Ment és ment. Hetedhét országot is bejárta, mígnem egy árnyas erdőhöz érkezett, ahol a befelé vezető úton szembejött vele egy kedves tündér.

-       Légy üdvözölve Éjszakába öltözött vándor! köszöntötte a tündér Anapht.

-       Szép napot, tündér! üdvözölte viszont őt Anaph. Anaph lovag vagyok, és keresek valakit, akit az álmomban láttam.

-       Én Fortüna vagyok mutatkozott be a tündér. aki megmutatja az utat, hogy Aris hercegnőt megleld! Őt keresed, higgy nekem!

-       Honnan tudjam, hogy igazat szólsz-e vagy tréfálkozol, ahogy a többi tündér szokott a vándorokkal?

A tündér beljebb kísérte a lovagot az erdőbe, ott pedig egy tóra mutatott, hogy figyelje annak felszínét. Amikor a Nap fénye átragyogott a lombok között, Fortüna varázsolni kezdett, és a víztükrön az álomban látott csodaszép lány arca jelent meg egyszerre csak. 

- Ő Aris hercegnő mondta a tündér Anaphnak. Ezzel bizonyította a lovagnak, hogy igazat mondott. Írj egy verset az úton, és még egy tanács: maradj mindig becsületes!

A tündér e szavak kíséretében mutatta meg a helyes ösvényt is. Anaph megköszönte Fortüna segítségét, majd ment tovább az útján.

Délutánra már megírta a verset. Mikor pedig a Nap lemenőben volt, kiért a városba vezető tisztásra. Elindult arra felé a földútra térve, amin haladva egyszerre csak egy öregasszonyt látott az út mellett, ki éppen valamiféle levest főzött nagy tűzön.

-       Szép estét, öreganyám! köszönt előre Anaph neki.

-       Neked is, fiacskám! köszönt ő is vissza kissé rikácsolós hangján. Mi járatban vagy erre felé?

-       Aris hercegnőt keresem! felelte a kérdésre Anaph.

-       Jó helyen vagy, fiacskám! A király leányát hívják Arisnak. válaszolt neki. A király feleségül adja leányát, és odaadja fele királyságát annak, ki a tornán győzelmet arat. Menj a városba, és nevezz be a tornán!

-       Ezt fogom tenni.

Túl szigorú a követelmény. Játéknak jó a Mount and Blade, viszont a világa alapvetően unalmas, ráadásul a játékosok 95 %-a biztos, hogy magasról tesz az ilyesmire. Nyitottabban kell hozzáállni a dologhoz. Én még mindig a korszakot tudom javaslom egyetlen kikötésnek.

Mátyás ötlete tetszik. Viszont szerintem a Tűzzel-Vassalt ne keverjük bele, az létező kor és nem fikció. De ebbe a folytatásosdiba én is írnék. Mekkora poén lenne már hetente vagy pár naponta egy fejezet más-más ember tollából.

Esetleg lehetne egy olyan interaktív történet is. Még gyerekkorunkban játszottunk ilyen mesélőset, hogy mindenki írhatott egy mondatot a meséhez a saját elképzelései szerinte. Itt persze nem egy mondat lenne... Továbbá meg lenne szabva a sorreng, hogy mikor, ki ír és mennyit.

Szerintem ez jó ötlet, bár nem biztos hogy osztoztok ezen a véleményen.

Somesz:

Ha valaki számít akkor az épp, te vagy! Nélküled ez az egész most nem létezne: Nem lenne fórum, sem novellapályázat, sem semmi! Igazából a te oldaladat tekinthetjük a Magyar M&B hivatalos oldalának is! Az, hogy ennyi éven át foglalkoztál vele, már önmagában elismerendő! Ráadásul (ha jól tudom) majdnem egyedül, mindenféle anyagi elismerés nélkül! Személyszerint én örülök, hogy részese vagyok (mostanában nem túl aktív) ennek a közösségnek!

Ez nem nyalizás akart lenni, egyszerűen csak a véleményemet írtam le!

Egy szó, mint száz, szerintem mindannyiunk nevében mondhatom: A te véleményed mindíg számítani fog!

Qwenor:

Feladtad a leckét! Hirtelen nem is tudom, milyen követelményt írjak? Azt hiszem minden "követelmény" csorbítja valamelyest az írói szabadságot, ezért inkább arra biztatok mindenkit, hogy ha úgy érzi, van valami jó történet, amit szeretne megosztani regényes formában velünk, akkor ne tétovázzon!

Követelménynek szerintem, elég amit te megszabtál az elején: M&B, vagy középkor legyen a téma! Talán még annyi, hogy lehessen modok alapján is írni: Vagyis ha valakit éppen a "Pelopponesosian War" mod ihletett meg, (ami az ókori görögök háborúiról szól) akkor írjon arról!

Szabad a pálya! (persze, ha ti is egyetértetek)