Magyar Elder Scrolls és Mount & Blade fórum

Bejelentkezés
Név 
 
Jelszó 
    Név megjegyzése  
Post Info TOPIC: Könyvajánló
Kox


Zsoldos

Státusz: Offline
Üzenetek: 116
Dátum:
RE: Könyvajánló


Ha már beléptem hadd ajánljam Szélesi Sándor Szörnyeteg a hajtóműben c. könyvét. Iszonyú erős mű.



__________________


Paraszt

Státusz: Offline
Üzenetek: 1502
Dátum:

Most, hogy befejeztem a 2. részt is, tudok kicsit általánosabban is fogalmazni a Ködszerzetről, meg úgy egészében Brandon Sanderson történeteiről. 

Számomra az egyik legszembetűnőbb hasonlóság a könyvei között a történetvezetés. Azt mondanám, hogy az első 2/3-a olyan... átlagos. Azért ez sem teljesen igaz, mert mindig csepegtet annyi információt, ami miatt érdemes tovább olvasni, szóval nem unatkozik az ember, és nem rakja le csak azért, mert most épp elég volt ennyi, viszont nincs meg az az átütő ereje. Aztán elérkezünk a 2/3 végére, és onnan szépen lassan kezdenek kitisztulni a dolgok, érthetővé válik, hogy mi miért történt, és beindulnak az események. Az utolsó 1/3 valami brutálisan erős mindkét Ködszerzet könyvben, mind az Elantrisban. 

Amit tuti imádni fogsz a könyveiben, Somesz, az egyrészt a világ, a hangulata. Sötét, amolyan poszt-apokaliptikus beütése van a Ködszerzet teljes világának, illetve Elantris városának is, egyik esetben sem véletlenül. A másik pedig mindkét történet esetében a mágia, anak kidolgozottsága, az, hogy minden szabályok szerint épül fel, nem a tipikus fantasy-s "mágus vagyok, ellövök egy tűzlabdát, és kész." Megvannak a korlátai, a lehetőségei, az előnyei és a hátrányai is a mágiának. 

Mind a mágiára, mind a történetvezetésre jellemző, hogy átgondolt, logikusan felépített. Megint csak magamat tudom ismételni: zseniális. smile



__________________




Paraszt

Státusz: Offline
Üzenetek: 1502
Dátum:

Még jó, hogy említettem, a mostani Humble Könyv Bundle-ben sci-fi és fantasy könyvek vannak, és a $15-os csomagba berakták az Emperor's Soul-t is. smile



__________________




A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Angolul fogom, ilyeneket csak úgy szoktam. smile



__________________


Paraszt

Státusz: Offline
Üzenetek: 1502
Dátum:

Szerintem mindenképp. Viszont neked azt ajánlom, hogy angolul olvasd, mert a magyart a Delta Vision adta ki, és úgy vettem észre, hogy elég szutyok egy kiadó, már ami a fordítás utómunkáit illeti, elég sok elírás maradt benne. A Ködszerzetbe még hagyján, de ami az Elantrisban volt... kb. 10 oldalanként szembejött valami brutális elírás, betűkihagyás, rossz szó használat, ami azért egy 5-600 oldalas könyvnél elég sok. 



__________________




A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Régóta szemezek a Ködszerzettel, érdemes belefogni?



__________________


Paraszt

Státusz: Offline
Üzenetek: 1502
Dátum:

A Tó úrnőjét két napja adták ki magyar nyelven is, lassan én is belekezdek, és "kivégzem" a Vaják sorozatot. Egyelőre viszont még várnia kell Geraltnak és Cirinek, mert Brandon Sanderson Ködszerzet című sorozatának második (4.) könyvét olvasom. Itthon mindhárom könyvet kettészedve adták ki, egy 700 és egy 400 oldal körüli. Úgyhogy most tartok a 2. rész 2/3-ánál. Olvastam tőle az Elantrist is, zseniális író. Érdekes világ, érdekes karakterek, különleges, szabályokon alapuló mágiarendszerek. Azt hiszem, most egy ideig van mit olvasnom, mert természetesen tervben lesz a Ködszerzet 3. része is a Vaják után, aztán Scott Lynch Gentleman Bastards sorozatának a 3. kötetét, a Republic of Thieves-t is el akarom olvasni, és lehet, hogy belekezdek más Brandon Sanderson könyvekbe is. 

Tőle amúgy először egy Hámbül Bándülös novellát olvastam, a The Emperor's Soul-t. Annyira különleges, ahogy ott is bemutatja a mágiát, és azon keresztül a karaktereket. Nem tudom, hogy be lehet-e szerezni valahogy, úgyhogy ha valakit érdekel, szívesen átküldöm a pdf-et, ha kicsit bele akartok kóstolni, hogy milyen iró is ő. Kb. 100 oldal, úgyhogy tényleg egy délutános a történet. 



__________________




Hadvezér

Státusz: Offline
Üzenetek: 2223
Dátum:

Nem tudom mondtam e már, de elkezdtem én is olvasni.

 

 

 



Csatolmányok
__________________


A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Végeztem a Witcher ciklussal, befejeztem a Lady of the Lake-t is. cry Hiányozni fognak a karakterek meg úgy az egész. Most már szilárdan állítom, hogy Sapkowski egy zseni és a legjobb fantasy író.

Spoiler

Szerintem szépen zárta le a ciklust. Így ezek után a játékok sztorija totál gagyinak hat és tökéletesen megértem Sapkowskit, hogy a kettő nem hozható és hasonlítható össze. Más műfaj.



__________________


Hadvezér

Státusz: Offline
Üzenetek: 2223
Dátum:

Legnagyobb félelmeim közé tartozik, hogy beleejtem a könyvet a fürdőkádba. Ugyanis nagyon gyakran olvasok fürdés közben. Tele a kád forró vízzel, amiben jól elmerülsz... nincs is jobb érzés ennél.

Egyébként nekem eddig csak tankönyvek meg füzetek estek bele... azokért meg nem annyira kár. Főleg, hogy a fizika könyvem kapott egy fürdőt... biggrin



__________________


Hadvezér

Státusz: Offline
Üzenetek: 1286
Dátum:

Ázott Könyvek.

Következő írásom arról szól, hogy mit csináljatok, amikor az olvasáshoz bekészített Vaják ötödik kötetét véletlenül belelökitek a fürdőkádba. biggrin

Fontos, hogy próbáljuk meg minél kevesebbet mozgatni a könyvet, ugyanis a lapok piszok könnyen gyűrődnek, szakadnak és hullámosodnak. Azt a józan paraszti ésszel kigondolt gyakorlatot gyorsan felejtsük el, hogy kinyitva helyezzük a konvektor elé, vagy hajszárítóval fújkáljuk a lapokat, mert szarrá fog menni az egész könyv. És nem, nem dobjuk ki, akkor sem, ha nagyon gazdagok vagyunk, mert a könyv szar állapotban is érték, de ezzel a módszerrel majdnem az eredeti állapotára visszaállítható.

Először is keressünk egy jó nehéz tárgyat, ami nem piszkos; esetemben ez egy másik, tégla nagyságú és súlyú könyv. Az ázott könyvet helyezzük valami melegforrás közelébe, amitől nem fog lángra kapni, a tetejére pedig tegyük rá a súlyos tárgyat. Fontos, hogy precízen legyen összezárva az ázott könyv, tehát ne gyűrődjön egy lap sem, és a borító is megfelelően simuljon. A módszer nagyon hosszadalmas, mert így lassan fog száradni, akár napokat is igénybe vehet, viszont így nem mennek tönkre a lapok. A végén pedig majdhogynem ugyanabban az állapotban forgathatjuk tovább a könyvünket. Kicsit kunkori, de se hullámos, se tépett, se gyűrött lap nincsen benne.

Vége. biggrin

 



__________________

Ki kéne mennyi a disznyónak ennyi annyi.



Paraszt

Státusz: Offline
Üzenetek: 1502
Dátum:

Én az új magyar kiadást várom, de egyelőre csak annyit sikerült kiderítenem, hogy már dolgoznak rajta, és valamikor idén jön. Konkrét dátum még nincs sajnos. 

A Locke Lamora könyv folytatásán gondolkoztam, hogy be kellene szerezni, de nem merem egyelőre elkezdeni angolul. Persze, oké, olvasom és megértem a játékokat, közvetítéseket, sorozatokat, random videókat, de azért a könyv más. Pont az amúgy két legfontosabb dologba féleg angolul belekezdeni: a könyvek és a kémiai szakirodalmak. 



__________________




A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Ez az!biggrin Májusban jön az új kötet.

http://www.bookdepository.com/The-Tower-of-the-Swallow-Andrzej-Sapkowski-David-French/9781473211568



__________________


A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Nyugi, én is. Nagy dolog, mert rég volt rám ilyen hatással egy könyv! Érzelmeket vált ki! De belőlem az alakváltós is kihozott több hangos nevetést, a végén pedig egy széles, cinkos mosolyt.smile Egyszerűen fantasztikus, ahogy ír ez a fickó.

1., Beleszövi finoman a szláv hiedelemvilágot, ha jobban belegondolsz, mind az Essis, mind az alakváltós elbeszélés beillene egy népmesének is. Bár maga Geralt is, végülis egy népmesei alak ahogy maguk a Witcherek is. Elég csak arra gondolni, ahogy "toborozzák" őket. Ugyanígy a szörnyek között is rengeteg szláv népmeséből átemelt egyed van. De ha ennél az elbeszélésnél maradunk, hát maga a sellő és a földi nagyúr szerelme is tipikus népmesei, műmesei elem.

2., Ahogy az emberi érzéseket és gondolatokat kivetíti, az páratlan. Essi és Geralt viszonya, hát valami gyönyörű volt. Mellé Geralt küzdelme Yennefer felé rejtegetett érzelmeivel. Olyan érzések azok, melyet az ember magának sem szívesen ismer be. ÉS ott van Dandelion, aki legalább olyan barátja Essinek mint Geraltnak, ahogy finoman köztük van, érti mindkettő érzéseit és úgy segít, ahogy azt a valóságban is megteszi egy legjobb barát. Bár itt kiemelném, hogy erősen felnőtteknek való író. Kell hozzá bizonyos érettség.

3., És akkor ott van Sapkowski regényírása. Egy teljesen másik oldal, ahol a szálak vezetése, cselekmények összeszövése is páratlan a fantasy irodalomban.

Egyszóval Sapkowski nálam a Sword of Destiny-vel magasan a legjobb fantasy írók közé emelkedett úgy, hogy nagyon sok klasszikus fantasy író könyve van már a hátam mögött.smile 

Másodszorra viszont magyarul fogom végigolvasni a könyveit, mert már furdal a kíváncsiság, hogy milyen is lett a fordítás.



__________________


Paraszt

Státusz: Offline
Üzenetek: 1502
Dátum:

Essi történetének a végénél konkrétan sírtam. Nagyon megérintett, hihetetlen, hogy mennyire eltalálta az egészet Sapowski.  

Amúgy szerintem ebben a kötetben nincs igazán gyenge novella, legalábbis nem emlékszem olyanra, ami után komoly hiányt éreztem volna. Bár az is lehet, hogy a többi kiválótól érzem így.biggrin



__________________




A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Womath Írta

Somesz, ha megjön a Sword of Destiny, nagyon kíváncsi leszek a véleményedre a 4. novellával kapcsolatban. (Magyar címén Némi áldozat) Számomra egyelőre az a legjobb az összes novella közül.


 Egyszerűen gyönyörű és megindító. Hihetetlen ez a fickó, milyen könnyedén és merészen ír az emberi érzésekről, még ha azokat olykor magunknak sem merjünk beismerni. Nagyot nőtt a szememben Sapkowski ezzel a novellával. Essi! 

Ellenben nagy kedvencem lett az Eternal Fire(?) is, az alakváltós sztori is valami zseniális!



__________________


A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Greg Keyes (Elder Scrolls regények, na meg a nagy kedvencem, a Kingdoms of Thorns & Bones szerzője) interjú részlet:

 

Greg Keyes: As I was writing the characters, they did things I didn't plan on, which, as Terry Brooks once told me, sounds a bit schizophrenic. [Laughs] I think writers are a bit schizophrenic in that we build these characters in our heads, and then they start doing different things.

Q: It's always interesting when characters decide to mutiny, isn't it?

Greg Keyes: Yes, it really is!

 

És milyen igaz!biggrin

 



__________________


A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Jó a Sword of Destiny, csak sajnos néhány elbeszélést már láttam a filmben, ami tegyük hozzá, az első pár részt leszámítva nagyon rossz. Így elég idegesítő olvasni, mert a filmből ugranak be jelenetek.biggrin Egyedül a Michal Zebrowski jó benne, mint Geralt. Sokan támadták, de szerintem teljesen jó Geralt volt. Alapból bírom a színészt, a Tűzzel Vassalban is jól játszott.

A filmmel egy baj volt, nem volt rá elég pénz és azt sem tudták eldönteni, hogy mozifilm vagy sorozat legyen. Sajnos így nagyon rossz lett.cry



__________________


Paraszt

Státusz: Offline
Üzenetek: 1502
Dátum:

Ha a játékok bejöttek, akkor a könyv biztos tetszeni fog. Én a könyv nélkül lehet, hogy soha sem játszottam volna végig a két Witcher-t. Olvastam a könyvet, hogy kedvem legyen játszani. biggrin



__________________




Hadvezér

Státusz: Offline
Üzenetek: 624
Dátum:

Persze, persze, megértem én. Jogos is valamilyen szinten az olvasók kritikája, új stílusa van és szokatlan, én magam sem tudom nagyon máshoz hasonlítani.

Witchert illetően: nem is tudom miért nem olvastam a könyveket, pedig a játékokat nagyon szeretem. El is kéne kezdenem nekem is. biggrin



__________________
1 2 310  >  Utolsó»  | . oldal az 10-ból  sorted by
Gyors válasz

Kérlek, jelentkezz be, hogy gyors választ írhass.

Tweet this page Post to Digg Post to Del.icio.us


Create your own FREE Forum
Report Abuse
Powered by ActiveBoard