Magyar Elder Scrolls és Mount & Blade fórum

Én most a Khergit ekkel játszok, elég ütős kampány sikerült összehoznom, nagyon bejön ez a könnyűlovas lovasíjászos téma, a gylogság mehet a levesbe , mostmár szajával meg íjjal csapatom

Kedves Rorshak:

Nagyon örülök, hogy ennire érdeklődsz a folytatás iránt, de bizony nekem is kell egy kis szabad idő. Remélhetőleg egy-két hét múlva kész lesz. Addig remélem, hogy kibírjátok.

Kedves Yien Dentar:

Modhoz nincs köze, vagy is van de nagyon kicsi. A "The Eagle and the Radiant Cross" ihletett meg úgymond. Először az 1200-as évekbe szerettem volna, de aztán jöttek az ötletek és egyre lehetetlenebbé vált a dátum. Hogy ne szaladjak bele rögtön az újkorba évekbe, ezért kiválasztottam a tökéletes középutat, az 1500-as éveket.

Ui.: Nagyon örülök, hogy tetszik, remélem sikerül nemsokára végeznem a folytatással.

Szerintem azt kérdezi hogy , melyik mod ihletett meg téged .

Én is, am meik mod?

Na, ezt a fejezetet eléggé gyorsan befejeztem. Remélem tetszeni fog.

V.

- Na, de már elnézést! - csattant föl Olaf - Amíg én itt vagyok addig nem lesz itt semmiféle vérontás!

- Akkor tűnj innen! - mondta hidegvérrel Pierre.

- Tartsd a szádat rhodok! - vágott vissza Olaf és egy fenyegető lépést tett Pierre felé - Azt akarod, hogy kivájjam a másik szemedet? Vagy, hogy átadjalak a drága népednek és beszéljek nekik egy-két dolgot a szerepedről a swad-rhodok háború idején?

- Hogy merészelsz te engem fenyegetni a saját táboromban!? - csattant fel Pierre és kardot rántott. Olaf viszonzásképpen a fejére tartotta a karabélyát.

- Tedd vissza a kardodat! - mondta Olaf.

- Előbb te a karabélyod! - ellenkezett Pierre.

- Jelenleg nem vagy olyan helyzetben, hogy te szabd a feltételeket, rhodok kutya.

         Pierre gonoszul elmosolyodott.

- Fogadjunk? - kérdezte és egy biccentéssel jelzett Mihailnek, hogy támadjon, amit Mihail örömmel meg is tett. Őrültként nekirohant Olafnak, fejszéjét magasan, vágásra tartava. Persze Olaf éber volt ezért éppen időben odafordult és hidegvérrel vállon lőtte támadóját. Mihail eget rengető üvöltése az egész tábort felriasztotta.

         Pierre hátba akarta szúrni Olafot, de Olaf szélsebesen egy tőrt rántott elő a kabátja alól és Pierrenek a kardot tartó kezébe szúrt.

 - Menekülj! - ordította oda nekem Olaf, aki éppen kitért Mihail egyik őrült ütése elől.

         Nem kellett engem kétszer kérni. Azonnal kifutottam a sátorból. Áldottam a fürge lábaimat, mert távozásom után fél pillanattal feltűntek a tábor lakói, kezükben fegyverrel és a csatatérré vált sátor felé rohantak. Az egyik viszont észrevett és felkiáltott:

- Szökik! Szökik a fogoly!  

         A tömeg két részre vált. Az egyik része engem üldözött, a másik pedig őrült módon berohant abba a sátorba, ahonnan megszöktem. Nem volt időm gondolkodásra, vagy körülnézésre, azonnal futásnak eredtem.

         Egyszer csak puskaropogást hallottam a hátam mögül és pár pillanat múlva gólyák repültek el a fülem mellett. De nem állhattam meg. Futottam amilyen gyorsan csak tudtam, nem néztem sehova, csak előre és futottam, futottam és futottam. Éreztem, hogy a lábaim nem bírják már sokáig, de a félelmem erősebb volt a fáradtságnál.

         Körülbelül tíz perc múlva miután már teljességgel biztos voltam abban, hogy nem üldöznek egyszerűen csak összerogytam. Szívem hevesen dobogott levegőt is alig kaptam. Azt hittem, hogy most itt a végem, meghalok és kész. Senki nem fog rám találni, testemet szépen lassan beborítja majd a hó és nem leszek több mint egy jégszobor. Ezek a gondolatok nagyon elszomorítottak. A család nélküli egyedüli lassú halálnál nincs rosszabb. Könyörögtem az Úrnak, hogy ne hagyjon itt meghalni.

         Szemeimet szépen lassan lecsuktam...

-- Edited by Deak_Matyas on Saturday 19th of March 2011 04:50:42 PM

Igen :D .

IV.

         ...Vagyis folytattam volna, ha 5 méter után nem szaladok be lovastul egy csapdába. Alig volt észrevehető az a kis hurok, ami elrántotta a lovam lábát. A hátasom fejjel előre esett én pedig egy hatalmasat vágódtam. Ha nincs ott hó, valószínűleg meghalok. De a szerencse ismét a pártomat fogta, tehát csak elvesztettem az eszméletemet. Már ha ezt lehet szerencsének nevezni.
Egy házban ébredtem, pontosabban valami sátorféleségben.  A fejem elképesztően fájt. Körülnéztem. Rajtam kívül még ketten ültek a sátorban.
Az egyik egy nagydarab kopasz volt dús szakállal. Valamiféle koszos egyenruhát viselt, bizonyára egy rendőrtől lopta aki, bizonyára le akarhatta tartóztatni. Hátán hatalmas bardiche fejsze, kezében pedig egy rozsdás mordályt tartott.
A másik soványabb és alacsonyabb volt az előzőnél. Rövid kipöndörített bajszot viselt. Fején prémsapkát viselt, bizonyára egy kereskedőtől orozta el. Arcát egy mély seb csúfította. Testét egy lemezpáncél védte, ami fölött prémes mellényt viselt. Aranyszegecses övén egy enyhén hajlított szablya és két pisztoly kapott helyet.
- Egészen biztosan, hogy kém - mondta a nagydarab - különben miért jött volna ilyen közel a táborhoz?
- Mihail gondolkozz! - mondta a másik - Ha kém lenne, akkor sokkal elővigyázatosabb lenne, és nem vágtatna bele egyenesen egy csapdába, főleg nem lóval.
- Igazad lehet Pierre - mondta csalódottan Mihail.
- Mindig igazam van - hencegett Pierre.
Kissé fentebb tápászkodtam most vettem csak észre, hogy bilincs van a kezemen. Pierre azonnal rám nézett. Most vettem csak észre, hogy félszemű. Valahonnan ismerős volt ez az ember nekem.
- Nocsak, nocsak. Hogy aludt a drága vendégünk? -  kérdezte cinikusan, amit Mihail öblös röhögése követett.
- Aludjá csak vissza szépen! - mondta Mihail, aki utána idejött hozzám és egy hatalmasa rúgott a fejembe.
Megint elájultam.
Arra ébredtem, hogy egy vödör jó hideg jeges vizet locsoltak rám, tehát azonnal felpattantam, de ezt később megbántam, mert kaptam egy fülest a "vízöntőtől", aki nem volt más, mint az a félszemű Pierre. Most nem viselte a bundáit, de helyette egy ütött-kopott lemezpáncélt és csizmát hordott. Csípőjén viszont még mindig ott díszelgett a szablya és a két pisztoly.
Rajta kívül még hárman voltak a sátorban. Az egyik Mihail volt. A másik magas, nemesi tartású férfi volt. Hosszú, göndör, szőke haja, kék szeme és hosszabb, de ápolt szakálla elárulta, hogy nord származású. Fején egy fekete kucsmát viselt. Ruházata egy prémes bőrkabát volt, hasonló, mint amilyen Pierrenek van. Kezében egy jó állapotban lévő karabélyt tartott.
A harmadiknak az arcát nem láttam, mert fekete csuklyát és köpenyt viselt, ami szinte mindent eltakart az illetőből.
- Nos szólalt - meg Pierre - minek köszönhetjük váratlan látogatásodat a táborunkba, kedves idegen.
- Öhm - kezdtem kissé bizonytalanul - éppen izé - nem akartam elárulni, hogy hova tartok, nehogy a végén utánam jöjjenek - Éppen Shulus felé tartottam, amikor a lovammal megbotlottam valamiben.
- Shulus felé? - értetlenkedett a nord - Én úgy tudtam, hogy az éppen az ellenkező irányba van. Vagy tévednék?
- Nem tévedsz, Olaf válaszolt - neki Pierre - Shulus a tundra szívében van, tehát érthetetlen, hogy miért a partvonal jött.
- Nem érthetetlen! - vágta rá Mihail - Ez az ember egy kém! Mi másért jött volna ide?
- Mihail - kezdte Pierre - ezt már úgy tudom egyszer megbeszéltük. Ha kém lenne sokkal óvatosabb lett volna, és nem hiszem, hogy hanyatt-homlok belerohant volna a csapdánkba.
Mihail megvakarta a fejét és elgondolkozott.
- Ja - mondta egy kis habozás után - tényleg. Igazad van Pierre, óvatosabb lett volna
- Mindig - ezt a szót különösen hangsúlyozta - igazam van, Mihail. Ezt már igazán megtanulhatnád.
- Urak - szólalt meg Olaf - Ezzel nem jutunk ötről a hatra. Maga, - szólt hozzám - szabad a nevét? Persze, az igazi nevét.
- Ivan - válaszoltam egy kis habozás után - Ivan Dorun.
- Ha! - kiáltott fel Pierre - Hisz én magácskát ismerem. Há-há! Nagyon szépen köszönöm azt a sok dénárt, Dorun!
És ekkor beugrott. Ez a mocskos féreg volt az az aljas tenyérbe mászó szélhámos rhodok, aki piszkos módon elnyerte tőlem a drága jó vagyonomat. Ha nem lettem volna bilincsben és nem lettem volna fogoly, egészen biztos, hogy megfolytom.
- Na mivan? - szórakozott Pierre - Nem ismer meg? A sebek miatt? Áh, igen a sebek Tudja, ez hosszú történet, de a lényeg az, hogy nem mindenki olyan balek mint maga! - mondta, majd harsányan felnevetett.
- Gazember... - préseltem ki ezt a szót a számon, de meg kellett bánnom, mert kaptam egy újabb pofont attól a szélhámostól.
- Nyugalom - szólalt meg Pierre - ez az ember a légynek sem ártana. Elég csak ránézni. Egy szánalmas balek. Biztosan éppen a rabszolgahajcsárok elől menekült, akik szemet vetettek rá. Tehát, Sire - fordult most a csuklyás alakhoz - semmi oka az aggodalomra, továbbá, elnézést, hogy ilyen apróságokkal zavartuk önt - mondta megalázkodóan, majd mélyen meghajolt. A többi követte a példáját.
A csuklyás még egyszer körülnézett a sátorban, végigmért engem, majd biccentett egyet és kiment a sátorból.
Egy félperces néma csend után Olaf megszólalt:
- Ezzel - mutatott rám - akkor most mit kezdjünk?
Pierre gonoszan elmosolyodott.
- Mivel semmi haszna - szólalt meg - ezért jobb lesz, ha eltesszük láb alól.
Mihail öblösen felröhögött.
- Kiváló ötlet! - szólalt meg és már vette is le a hátáról a hatalmas bardiche fejszéjét   

-- Edited by Deak_Matyas on Saturday 19th of March 2011 12:51:06 PM

-- Edited by Deak_Matyas on Saturday 19th of March 2011 12:52:02 PM

-- Edited by Deak_Matyas on Saturday 19th of March 2011 12:53:15 PM

-- Edited by Deak_Matyas on Saturday 19th of March 2011 12:55:37 PM

-- Edited by Deak_Matyas on Saturday 19th of March 2011 04:06:08 PM

III.

Az utazás egy napja folyt. Ételt csak este kaptam, akárcsak kalmár rabszolgái. Bezzeg a kalmár. Ő persze napi ötször ehetett. Én mellesleg meg voltam elégedve a koszttal, de azért eléggé idegesített, hogy mi csak este ehetünk, a kalmár meg reggel is és délben is tömhette magába az ő finomabbnál finomabb ételeit.
Az út elég fárasztó volt számomra, mivel a rabszolgák a szekeret hajtották, a kalmár meg lóháton ment, tehát nekem jutott a gyalogolás, de nem panaszkodtam, nehogy a kalmár meggondolja magát.
Ismertem annak a lónak a fajtáját, amin a kalmár lovagolt. Rövid lábak, hosszú izmos nyak, szürke szőrzet és csapzott sörény. Ez egy sivatagi musztáng volt. Az állat nagyon okos, megérzi az egy kilométerre levő vízlelőhelyet is, ugyanakkor nagyon sokáig is kibírja víz nélkül.
- Hé, vaegir! -  kiáltott oda nekem a kalmár - ha szerencsénk lesz, reggelre már Rivacheg utcáin koldulhatsz. He-he-he!
Szívesen visszavágtam volna valamivel, de nem tettem, mert tartottam a tervemhez magam. Tehát csak elmosolyodtam és baktattam tovább.
A horizontra néztem. A napnak már csak egy kis része látszott, az ég vörös és bíborkeverékben úszott. A kalmár az égre nézett, követtem a példáját. Az égen egyetlen felhő sem úszott, tehát hideg éjszakánk lesz.
- Na, - szólt megint a kalmár itten megpihenünk.
A két néger leszállt a szekérről, leszerelték az öszvéreket és kikötötték őket két közeli fához. A kalmár intett a rabszolgáinak, hogy segítsék le a lováról. A lovat utána ugyanúgy leszerelték és kikötözték, mint az öszvéreket. Ezután a rabszolgák levették a kalmár ágyát (igen, a kalmárnak külön ágya volt) a szekérről, aztán leszedték a saját pokrócukat is. Nekem nem volt semmim, amin aludhattam volna, de nem is kellett, mivel ma estére én vállaltam az őrséget. A kalmár egy ideig gondolkozott azon, hogy megbízzon-e bennem, de végül beleegyezett.
Leszállt az éj. A kalmár és rabszolgái nyugovóra tértek. A terven gondolkoztak. Igaz, valójában nem is volt tervem, ezért rögtönöznöm kellett. A terv, amit legelőször kitaláltam, könnyűnek bizonyult: elmenekülök a lóval. De ennél a tervnél egyszerre két bökkenő is volt: az egyik, hogy mivel szegény családból származtam, nem tudtam lovagolni, a másik pedig, hogy a ló le van szerelve és igaz lovászfiúként dolgoztam kamasz koromban, tehát tudtam hogyan kell felnyergelni egy lovat, de nyergelés közben a ló felnyeríthet, vagy a kalmár és a rabszolgái felébredhetnek. Meg amúgy sem tudtam, hogy hol vannak a lószerszámok.
De nem volt jobb tervem, tehát vártam, amíg a kalmár és a két néger elalszik. A kalmár szinte azonnal elaludt, de a rabszolgák még fél órán át ébren voltak. Amikor mindnyájan elaludtak, elindultam a sivatagi paripához. A ló még nem aludt, nyugodtan legelészett. Amikor odamentem hozzá fújtatni kezdett, de megpróbáltam megnyugtatni, ami szerencsére sikerült is. Most következett a ló felszerelése. Szerencse, hogy a ló mellett ott volt minden lószerszám, tehát ez nem jelentett különösebb gondot.
Miután felnyergeltem a lovat, fel is kellett volna szállnom rá. Ez még ment is, csak hát, mint azt már említettem nem tudok lovagolni. Annyit persze azért tudtam, hogy megsarkalom, elindul, megrántom, a gyeplőt megáll. De ennyi nem elég, hogy kilométereket lovagoljak. Jobb terv híján viszont nem volt mit tenni.
Nagy nehezen felmásztam a hátasra, de megjegyzem először fordítva sikerült. De ez nem számít. Szóval sikerült felszállnom. Halványilag gőzöm sem volt, hogy merre is kéne mennem. Elkezdtem kémlelni az eget, annak reményében, hogy megtalálom a Sarkcsillagot. Kerestem-kerestem, de sehogy sem találtam. A ló türelmetlenül prüszkölt egyet. Összerezzentem. Azonnal az alvó kalmárra néztem. Szerencsére az még mindig hangosan horkolva húzta a lóbőrt. Nem úgy a rabszolgák, akik viszont felébredtek. Kissé kótyagosan felkecmeregtek.
A többi dologról már nem tudok, mivel ijedtemben azonnal megsarkaltam a lovat, ami vette a jelzést és azonnal sebes vágtába kezdett. Őszintén szólva az első kilométereknél folyamatosan leestem. Szinte éreztem, hogy a ló szemrehányóan néz rám. Igaz nem nagyon érdekelt, mivel ő csak egy ló. Szerencsére idő közben kezdtem belejönni a lovaglásba, sőt, kezdtem élvezni is.
Viszont nem voltam az a profi lovas, aki három napot simán kibír lóháton. Körülbelül félúton teljesen kimerültem és leálltam egy kicsit pihengetni. Amint leszálltam a lóról jobban körülnéztem. Egy völgyben voltam, ami tökéletes a pihenésre. Az égre néztem. Napkelte volt. Ahogy néztem elgondolkoztam, hogy ennél szebb dolgot talán még sosem láttam. Elvégre, ha huszonhárom éve élsz egy poros városban, akkor tényleg nem láthatok ilyen napkeltét.
De nem maradhattam itt egész nap. Se élelmem nem volt, se szállásom, se fegyverem tehát teljesen ki voltam szolgáltatva a természetnek és a banditáknak. Tehát visszaszálltam a lovamra és folytattam utamat Fisdnar felé...

-- Edited by Deak_Matyas on Friday 18th of March 2011 04:10:17 PM

-- Edited by Deak_Matyas on Friday 18th of March 2011 04:10:33 PM