Magyar Elder Scrolls és Mount & Blade fórum

Rorsahk · Bajnok

RE: Élménybeszámolók, leírások

Deak_Matyas · Lovag

Kedves Yian Dentar:

Örülök, hogy tetszik. A folytatás alul megtekintheted. Hamarabb is elküldtem volna, csak hát éppen házon kívül voltam.

II.

Persze ez nem úgy megy, hogy elhatározom, hogy hivatásos katona leszek és hopp már benne is vagyok a seregben. Ahhoz, hogy a reguláris seregbe tartozz, meg kell csinálnod az egy éves kiképzést és akkor is sem leszel rögtön a csatatéri hős, akinek az egekbe szökik a zsoldja, a két karja dagad az izmoktól és két bardiche fejszével a kezében aratja az ellenséget a Királyi Ezredben. Nem. Beraknak valami újonnan toborzott századocskába, ahol kapsz egy muskétát, meg egy szablyát, oszt örüljél. A zsoldod meg, ha szerencséd van, akkor tíz dénár.
A Vaegir Gárda szóba se jöhetett. Az öt éves kőkemény kiképzést tíz emberből egy éli túl, a többinek a holttestét meg egyszerűen a folyóba dobják.
Tehát csak egy választás maradt. Az Északkeleti Milícia. Ide akárkit felvesznek és félév alatt mindenre megtanítják, amit a kardforgatásról tudni kell. Persze nem mindenki tud olyan jól bánni a karddal, de a kardforgatásról mindenkinek tudnia kell, aztán ebből kitanulhatják a saját fegyverforgatási stílusukat. Persze csak kevesen érkeznek oda tapasztalat nélkül. Általában az újoncok tudnak egy kicsit bánni a mordállyal, számszeríjjal, vagy íjjal esetleg karddal vagy lándzsával. Én Reyvadinban születtem városi lurkóként, tehát nem tapasztalhattam meg a havas vidéki élet veszélyeit, a farkas falkák támadásait, a tundrai banditák fosztogatásait, vagy egyszerűen csak a kemény időjárást, ami körülbelül nyáron 5 és 10 fok közt ingadozik, télen pedig akár -25 fok is lehet.
De persze ennél a választásnál is akadt egy kis bökkenő. A milícia Fisdnarban tartózkodik, ami eléggé messze van Reyvadintól. Pénzem nem volt, tehát nem vehettem se lovat, se kellő felszerelést. Gyalog nem vághattam neki a tundrának, mert az éjszaka halálra fagynék, vagy a tundra banditái végeznének velem, igaz nem sok zsákmányt nyernének tőlem. A tundra megkerülése is nehéz dolog, mivel hosszú és az összes élelmem egy darab kenyérből és egy szárított húsból áll, na meg ott vannak a tengeri rablók akiknek nem nehéz kitalálni a szándékát.
Nagyon kétségbe voltam esve azon, hogy mégis mehetek a bányába, de ekkor Isten kinyújtotta karját felém és meghozta a szerencsémet, mert másnap arra ébredtem, hogy egy kalmár azt ajánlja az embereknek, hogy olcsón elviszi őket Rivachegbe.
- Ne hagyják ki - kiabálta egy hordóra állva olyan olcsón viszem el önöket Rivachegbe, mint eddig soha! Tíz dénárt kérek csupán és teljes biztonságban elviszem önöket Rivachegbe!
Persze mintha a falnak beszélt volna, mivel az utcákon senkinek sem volt pénze, rajtam kívül, de nekem sem sok. A kalmár, mivelhogy látta, hogy nincs sok érdeklődő, intett a fekete rabszolgáinak, hogy segítsék le. Ez nekem viszont pont kapóra jött, mert Fisdnar csak félnapi lovaglásra van Rivachegtől. Nem akartam kihagyni a lehetőséget ezért gyorsan odafutottam hozzá.
A kalmárról gyorsan meglehetett állapítani, hogy sarranida. Barna bőr, sárga turbán, bő kék talár, ami alól kilátszottak csizmáinak felkunkorodó orrai.
- Elnézést - szóltam neki én önnel szeretnék tartani!
- He? - eszmélt fel a kalmár, mert pont akkor szállt le a hordóról - Ja, az út. Jó van, akko adjad ide a pénzt!
Na, itt gondolkodóba estem. Elmondjam neki, hogy csak öt dénárom van és a többi már a kalmártól függ, vagy hazudjak neki és az utolsó pillanatban elszökök.
Az utóbbit választottam.
- Öhm... Mi lenne, ha úgy fizetnék, hogy az egyik felét itt adom oda, a másikat megy majd az út végén?
- Jó, legyen, - válaszolt a kalmár kissé habozva - de meg ne próbálj átverni, különben!...
- Nyugodjon meg, nem verem át - hazudtam.
- Jó'van. Akkor add ide az öt dénár előleget!
A pénzt átnyújtottam neki. A kalmár elrakta a talárja alá és intett a rabszolgáknak, hogy indulunk.
Reméltem, útközben sem hagy el a szerencse.

-- Edited by Deak_Matyas on Thursday 17th of March 2011 04:14:09 PM

-- Edited by Deak_Matyas on Thursday 17th of March 2011 04:19:37 PM

-- Edited by Deak_Matyas on Thursday 17th of March 2011 04:23:59 PM

Yian Dentar · Talpas

Jó szori, mikor lesz folytatás?
Megalapítottam az első királyságomat :D, a neve Sunoi Császárság (nem apróztam el, gondoltam ha már vannak király, kán meg szultán akkor már legyen egy császár is), Suno volt az első városom, az a főváros is. Most a Swadiaiak kezdő területetités Halmar birtokolom. A swadiaiak már nem léteznek, elég könnyen levertem őket, amikor megalapítottam a királyságot már csak Praven volt az övéké, a többi területüket elhodították a nordok, a rhodokiak, a sarranidák és vaegirek. Van már vagy 30 hűbéresem, 7 a csatlósok közül a többi más országoktól átállt nemes, de önként jöttek nem kellett győzködnöm őket :D, volt olyan is hogy 5 nemes várt a kastélyomban hogy hűbéresküt tegyen nekem :D, bár most a nemeseim egy részével elég rossz a viszonyom, nem tetszett nekik hogy nem kapnak birtokokat, de ha nem vesznek részt a hadjárataimban akkor meg ne nyavajogjanak :D elégedjenek meg azzal amit a csatlakozáskor kaptak :D, az új területeket úgyis azoknak adom akik jönnek velem hadjáratra :D

Deak_Matyas · Lovag

Ivan Dorun története

Első rész

I.

Reyvadin utcái manapság sötétek és mocskosak. A rablás mindennapos, a koldusok száma növekedett. A létszám növekedésére én is rátettem egy lapáttal. Én is koldusbotra jutottam, egy baklövés miatt. Egy nagyon nagy baklövés miatt.
Az egész Rhodokország elfoglalásával kezdődött. A swad császár III. Heinrich agyából kipattant, hogy mi lenne, ha ő lenne egész Calradia ura, így hát hódító hadjáratokba kezdett, persze minden figyelmeztetés nélkül. Első célpontja Rhodokország volt. Lovagjaival, strázsájával és muskétásaival egyszerűen csak betört az országba és elfoglalta Jelkalát. Persze nem állt meg egy városnál. Miután kivégezte V. Jeant, Rhodokország királyát, a többi terület sem okozott neki túlságosan is nagy gondot. Hiába volt rhodok lándzsafal és híres velucai mordály, a swad létszámelőny legyőzte az összes rhodok urat.
1561-re egész Rhodokország III. Heinrich császár kezére került. Nos, ez nem is lett volna akkora gond, csak éppenséggel a rhodokok nagyrésze mivel a rhodok ugye szabad nép szépen elkezdtek kivándorolni szülőföldjükről a szomszédos országokba. A Sarranida Szultánság szóba se jöhetett a sivatag és a sivatag rablóbandái miatt. A nordokhoz vándoroltak, de mivel a nordok nem éppen a vendégszeretetükről voltak híresek, ezért csak kevés rhodok maradt ott. És milyen ország jön Nordfölde után? A Vaegir Cárság.
Az ember azt hinné, hogy milyen rendesek lesznek ezek a kedves kis rhodokok. Hát ennek az ellenkezője történt. Mivel a Havasokat és környékét nem kis puhakezű, sznob arisztokratáknak találták ki ezért a rhodokok nem találtak más megélhetési formát, mint a szélhámosságot. Az utcákon éltek, árulták a vackaikat itt a piros hol a pirosra vették rá az épp arra járó szerencsétlent.
De a legrosszabbak mégis azok voltak, amiket a tavernákban műveltek. A rhodok okos ember, nem issza el a pénzét. Helyette kártyázik és megnyeri a dupláját. Innen ered a mondás:
Soha ne ülj le kártyázni egy rhodokkal! . Én ezt az intést nem tartottam be.
Ültem a tavernában, múlattam az időt, amikor egy férfi odajött hozzám. Rövid hajáról és kipöndörített bajszáról könnyedén felismertem, hogy rhodok.
- Akarsz kártyázni? - kérdezte.
- Végülis - mondtam - miért is ne? Gondoltam nem lehet belőle semmi rossz, ha egy kicsit kártyázgatok vele. Nem tudtam, hogy életem egyik legnagyobb hibáját követem el.
A férfi ravaszul elmosolyodott. Keresett egy némileg nem sörtől eláztatott, üres asztalt és leült. Szó nélkül követtem példáját. A férfi elővette kabátzsebéből a kártyákat. Osztott. Szemét egyetlen pillanatra sem vette le a pakliról. Ismertem ezt az osztásmódszert. Az ellenfél ügyel arra, hogy úgy tűnjön, mintha keverne, miközben magának osztja a legjobb lapokat. Persze már nem léphettem vissza, mert az gyáva dolog.
Megkaptam a lapokat. Persze semmilyen eredményre nem gondoltam, de csodák-csodájára ott volt egy terc és egy pár. A rhodok nyugodtan ült és nézte a lapjait. Eljött a tétrakás ideje. Gondolkoztam. Keveset, vagy sokat rakjak fel. A rhodok a szemét szinte az arcomba fúrta, úgy nézett. Ez a szélhámosok egyik képessége, hogy az ember arcának legkisebb rándulásából is ki tudják következtetni a döntését, így könnyen manipulálni is tudják azt.
- Tét? - kérdezte, de egyetlen pillanatra sem vette le a szemét rólam.
- 50 dénár - mondtam egy kis habozás után.
A férfi szemében ravasz fény csillant.
- Emelem 75-re - mondta és megadta a tétjét.
- Tartom.
A tétrakás után jött a csere. Én nem cseréltem. Gondoltam, minek? Van egy párom és egy tercem. Ilyen jó lapokat ritkán szerez az ember, főleg egy rhodokkal szemben. Tehát nem cseréltem. A rhodok az összes lapját lecserélte. Már gondoltam, hogy ezt már én nyerem meg és gazdagabb leszek 75 dénárral. Nem is tudtam mekkorát tévedtem. A rhodok miután felvette a lapjait sehogy sem reagált.
- Emelem a tétet 100 dénárra mondtam. Azt gondoltam a rhodok tartani foglya, de ehelyett megemelte 200-ra.
A tét sokasága kissé bizonytalanná tett. 200 dénár szép kis összeg kár lenne elveszíteni. De már semmit sem tehettem.
- Tartom mondtam és kivettem az erszényemből a pénzt.
Ezután kiterítettem a lapjaimat.
- Egy terc és egy pár - mondtam mosolyogva és szinte már láttam, ahogy a rhodok 200 dénárja a zsebembe vándorol.
A rhodok is kiterítette a lapjait. A látványtól majdnem elájultam. Ott volt mind a négy ász az asztalon. A rhodok önelégült arccal azt mondta:
- Hát, azt hiszem nyertem.
Búsan néztem, ahogyan a rhodok zsebre vágja a 200 dénáromat.
- Ne búsuljon - mondta vigasztalóan, ami eléggé meglepett - bárkivel megesik. De tudja mit? Meghívom egy italra, kiengesztelésképpen.
Ez bizony nagy meglepetést okozott nekem. Egy rhodok aki italra költi a pénzét, ráadásul azért, hogy valakit megvigasztaljon? Ez bizony ritka, mint a khergit gyalogos. Az italt ami a lehető legtöményebb bor volt elfogadtam és egy húzásra felhörpintettem.
A többiből már csak annyira emlékszem, hogy tovább kártyáztunk és én mindig kikaptam, a rhodok meg mindig rendelt nekem egy pohár tömény bort. Aztán valószínűleg elaludtam az ivászat miatt és az utcán ébredtem öt dénárral a zsebemben. Igen öt dénár. Se több, se kevesebb. És mit lehet kezdeni öt dénárral. Semmit. Az égvilágon semmit.
De én nem akartam úgy végezni, mint a többi koldus, aki ha pénzt kap, akkor is elissza azt és azon bánkódik, hogy milyen ostoba volt, hogy ezt és ezt csinálta. Én nem akartam ilyen lenni. Az embernek ilyenkor két választása van. Sereg vagy bánya. Az emberek nagy része ilyenkor általában a bányát választják, de utána ezerszer megbánják választásukat. Mivel az országban válság van, ezért a cár kétszerannyi munkaidőt szabott ki a bányászoknak. Aki nem volt hajlandó dolgozni, azt megkorbácsolták, aki beteg volt és otthon maradt annak a mulasztott napokat levonták a fizetéséből és így a betegek is kénytelenek voltak dolgozni, de a munkába még jobban belebetegedtek és így sokan a bányákban vesztették életüket.
Én inkább a sereget választottam.

-- Edited by Deak_Matyas on Monday 14th of March 2011 09:38:07 AM

-- Edited by Deak_Matyas on Monday 14th of March 2011 09:38:50 AM

-- Edited by Deak_Matyas on Tuesday 15th of March 2011 08:53:27 AM

Hedge Knight · Zsoldos

Köszönöm a pozitív visszajelzést, mindenképp folytatom a történetet!
Hát...végülis majdnem mindegy melyik végén kezded, mert a történet ugyanaz smile

, de azért majd legközelebb úgy teszem föl, hogy előbb legyen az eleje... Mégis csak úgy az igazi biggrin

Rorsahk · Bajnok

Hát igen , én is a végétől kezdtem el de remélem hogy lessz hamarosan folytatás . smile

Yian Dentar · Talpas

Jó történet, csak én a végéről kezdtem el olvasni :D, de így is tetszett, igaz így kicsit másmilyen volt a történet :D

Rorsahk · Bajnok

Elolvastam, tök jó , remélem lessz még folytatás . biggrin

Zambee · Fegyvernök

Még mindig jó a történet, és jól is van megírva.
Az ember igazán bele tudja élni magát!
Örülnék, ha készülne még folytatás. biggrin

Hedge Knight · Zsoldos

Elkészült a folytatás. (hátha még érdekel valakit)
Sajnos amikor bemásolom word-ből a kész szöveget, eltűnnek a gondolatjelek, a párbeszédek után... Gondoljátok azt, hogy ott vannak smile

Hedge Knight · Zsoldos

3.

Hátrapillantott, s azok öten mozdulatlan bámultak utána.

Alan elmosolyodott. Büszke volt magára, amiért harc nélkül győzött öt másik felett.

Aztán meghallotta azt a fura hangot, és megint hátra nézett, de abban a pillanatban éles fájdalom mart a hátába. Mintha egy ló rúgta volna meg. Balkeze azon nyomban elzsibbadt.

A parittyás. Hogy lehettem ilyen ostoba?

A rablók üvöltve rohantak felé, élükön a fogatlannal.

Alan kirántotta hüvelyéből a kardot. Mióta elvette az őrtől, azon az estén, ki sem húzta, s csak most vette észre micsoda silány munka. A pengén érme nagyságú rozsdafoltok éktelenkedtek, s az éle oly sok helyen volt kicsorbulva, hogy akár egy rossz fűrésznek is elment volna.

A fogatlan fickó egy széles ívű csapással kezdte a támadást.

Lassú volt és suta.

Minden mozdulatából áradt a képzetlenség. Ezek a fickók, nem harcosok voltak, csupán nagyhangú kocsmai verekedők. Hencegők, akik parasztokat vernek meg, s azt hiszik legyőzhetetlen harcosok.

Alan oldalt lépett, s kardja mélyen a fickóba vágott. Egész súlyát beleadta a vágásba, majd anélkül, hogy lendülete megtörne, továbblépett, kikerült egy másik lecsapó szöges bunkót, s kardja utat talált a rabló védtelen hasán.

A másik három megtorpant. Erre nem számítottak. Még el sem kezdődött a harc, s két társuk máris szörnyű sebekkel szűkölt a földön.

Hármók közül a legnagyobb vette át az irányítást.

- Kerüljetek az oldalába. Utasította a másik kettőt.

Csak az ostoba bízik a puszta túlerőben! Ha körbevesz az ellenség, tartsd szemmel mind! Ne védekezz! Támadj! Mozdulj úgy, hogy egymást akadályozzák.

Alan a nagydarab felé ijesztett, aztán a jobbján helyezkedő, fickó felé vágott, alulról felfelé. Még a legképzettebb fegyverforgatót is meglepi az ilyen támadás. Mire a bandita felocsúdott, Alan már kirántotta belőle a kardot, s a nagydarab fejére sújtott. Az maga elé kapta a bunkót, de inkább a szerencsén múlott, hogy felfogta a csapást.

Egy kocsmában, széklábat forgató suhanc ellen mindez elég lett volna. Ám most egy lovaggal vívott, még ha nem is volt ennek tudatában. Alan ellépett mellette, s kardja mélyen a nagydarab oldalába vágott. Mire a mozdulat véget ért, már összeroskadó ellenfele mögött állt, szemben az utolsó haramiával.

A fickó szeme kikerekedett a rémülettől. A torzonborz idegen, úgy mozgott, mint egy ördög. Még soha nem látott senkit így verekedni. Könnyű prédának tűnt. Egyedül volt, igaz kard volt nála, de nem úgy nézett ki, mint egy zsoldos.

Ők öten, már többször végigverték a kocsmákat, ismerte és félte őket mindenki. Kemény fickók hírében álltak. Mert bizony kemény fickók voltak!

És most Ez a kócos ördög Úgy vágta le a cimboráit, mint barmokat a mészáros.

Hirtelen Alan felé dobta a bunkót, aztán megperdült és rohanni kezdett. Hátra sem nézett, csak szaladt, ahogy a lába bírta.

Alan bámult utána egy darabig.

Had fusson. Nem árthat. Ezt a napot, még él nem felejti el. Gondolta.

Hüvelyébe csúsztatta a kardot, aztán a földön vonyító banditákat nézte. Mind halálos sebet kapott. Ha szerencséjük van pár óra múlva, belehalnak a vérveszteségbe, ha nem, néhány nap múlva elviszi őket a szepszis, de addig még sokat szenvednek.

Szemügyrevette, mit tudna használni a haramiák dolgaiból. Az egyikről lehúzta a csizmát, és belebújt. Egy kicsit nagyobb volt, kitaposott és elnyűtt, de megteszi. A másikról egy viszonylag épen maradt tunikát húzott le. Nagy vágás éktelenkedett elől, s a fickó vére még meg sem száradt rajta.

Sebaj, jó lesz, a mostani rongyos ingnél jobb.

Alan vetett még egy pillantást a földön heverő haramiákra.

Nem sajnálta őket. Ezek a fickók mások rettegéséből éltek. Kifosztották a piacra tartó parasztokat, olykor nőket erőszakoltak meg.

Azt kapták, amit érdemelnek.

Néhány éve, mikor még ő volt a Swád felföld ura, keményen lesújtott az ilyen latrokra. Mint Swadia hercege, pallosjoggal élve kivégeztetett minden erőszaktevőt, akit elfogtak. Úgy tűnik az új uraság, nem viseli szívén az ilyesmit.

Csíkot tépett régi ingéből és copfba kötötte a haját. Sejtette, hogy sokat nem segít kinézetén, de így legalább nem lóg a szemébe.

A poros út, hosszú sárgálló szalagot húzott a zöldellő kukoricásba, előbb levitt a völgybe, majd lassan kanyargózva, kúszott fel a dombra.

Megmozgatta zsibogó balkezét, aztán nekiindult.

A dombháton túl talán már látszódnak Sargot tornyai.

-- Edited by Hedge Knight on Saturday 5th of March 2011 03:18:01 PM

Hedge Knight · Zsoldos

2.

Arc csontja oly élesen állt ki, mint a lepattintott tégla sarka, de elnyűtt képében mélyzöld szemek parázslottak, akár a szemétdomb tetejére vetett drágakövek.

Íme Sir Alan, Swadia hercege gondolta mosolyogva, aztán a mosolyból nevetés bugyogott föl, míg végül hangosan hahotázni kezdett.

Hátára hemperedett a napsütötte avaron, és csak kacagott.

Kikacagta a hatévnyi keserűséget, megaláztatást, nyomorúságot.

Kacagott saját esetlenségén, s gyermeki örömén, melyet egy korty víz jelent. A börtönben gyakran azon gondolkodott, hogyan vessen véget nyomorúságos életének Ám most, a kacagás az életnek is szólt, az életnek mely minden kegyetlenségével, s igazságtalanságával mégis oly drága.

Felült és körülnézett.

A patak biztosan a folyóba ömlik, s ha megtalálja a folyót, az elviszi Sargotba.

Újra elindult. Útközben az aljnövényzetet kutatta, s ha ehető gombát vagy gyümölcsöt látott, megállt, pár falatra.

Íme Isten asztala...nem szűkölködöm Az öreg újra mosolygott.

Az erdő kicsit változni látszott. A fák törzsén nedves moha feketéllett, s egyre nagyobb szúnyogfelhőkbe sétált bele, majd egészen váratlanul, szinte a semmiből, a folyó egyszer csak ott volt előtte.

Alig három méter széles, ha lehetett. A fák néhol egészen a vízben álltak. Valahol a hegy lankáin egy kis patakból született, s mire leért a síkra már ekkorára duzzadt, hogy Sargotnál aztán elérje a húsz métert is.

Alan belegázolt a vízbe, s óvatosan elindult a túlpartra. Nem volt mély, itt még nem, combközépnél sehol sem ért tovább.

Simán átért a túlpartra, de hevenyészett lábbelijét elnyelte az iszap. Mintha csak vámot szedne az öregtől, a sikeres átkelésért. Ahogy átért, gondolt egyet, és ledobta a kardot, majd megvált rongyaitól is, és ismét belegázolt a vízbe. Egy fél évtized mocskát hordta magán, s már épp itt volt az idő, hogy megszabaduljon tőle.

Egy fertályóra múlva ismét úton volt. Nem bajlódott újabb lábbelivel, csak úgy mezítláb sétált tovább. Az erdő hamarosan ritkás ligetté változott, majd egészen eltűnt, hogy helyét tarlótól sárgálló földek, vegyék át.

Teljes erővel tűzött a nyári nap, s az erdő hangjait, most a mezők tücsökzenéje váltotta fel.

Alan megállt kicsit, s szemügyre vette a vidéket.

A mezsgyéken óriás szalmakazlak sorakoztak, jelezvén, hogy megvolt a búza aratása. Távolabbra kukoricatábla zöldellt, s az út Sargot felé épp keresztülszelte a kukoricást. Talán már megérett annyira, hogy ehető. Gondolta.

A kaszálók határvonalait ritkás facsoportok, és dús bozótosok jelölték ki, s ahogy közelebb ért, a mezsgyehatárhoz korhadt fakeresztet vett észre az út mellett. Közel lehet a falu, hisz a folyó is róla kapta a nevét: Nomar.

Valaha mindez a Sunói uradalom része volt. Valaha mindez az övé volt

Az öreg szíve nagyot dobbant:

A kereszt tövében, mintha egy alak ült volna.

Nem látta rendesen. Talán csak egy paraszt, aki az ebédjét költi éppen De mi van, ha nem?

Leakasztotta hátáról a kardot, s megmozgatta hüvelyében a pengét, nem csatolta fel az oldalára, csak kézben vitte tovább nem árt az óvatosság.

Több mint egy hónapja, nem beszélt emberekkel. Úgy döntött, most sem fog, csak egyszerűen elsétál mellette.

Meredten bámulta a fickót, miközben közeledett feléje. Valami azt súgta, nem egy pihenő paraszttal van dolga. Az ember felállt mikor észre vette őt. Bámulta egy darabig, majd éleset füttyentett, s a mezsgye bozótjából négy másik fickó bukkant elő.

Útonállók.

A rablók mindegyike szorongatott valamit: Botot, szögekkel kivert fütyköst, az egyiknél egy parittyát is látott. Úgy helyezkedtek, hogy teljesen elállják az utat.

- Hová, hová öreg? Kurjantotta az egyik, fogatlan vigyorát is megvillantva.

Alan szemei előtt leperegtek az eljövendő események:

Ezek itt egy kicsit játszadoznak vele: Kérdez-felelek, egy kis erőfitogtatás, majd végül elveszik, ami nála van. Sőt talán még őt magát is elfogják, hisz negyvenezer aranyat ér Vajon tudják e?

- Sargotba tartok öcsém! Vetette oda, s egyenesen megindult feléjük.

- Megállj! Rikkantott a fogatlan.

Alan megállt, s jobbja a kardmarkolatra fonódott. Nem akart játszadozni.

- Táguljatok az utamból.

A fogatlan társaira pillantott. Nem szoktak hozzá fegyveresek kirablásához. A gyanútlan utazónak annyi is elég, ha meglengetik előtte a bunkót, de ez itt

- Egy körözött bűnözőt keresünk! Hangjából mintha eltűnt volna a magabiztosság.

- Nem vagyok bűnöző. Mondta Alan, azzal újra elindult.

Meglepetésére a fickók félreálltak előle, s ő nyugodtan átsétált köztük. Szeme sarkából mindvégig azt leste, mikor támadnak rá, de úgy tűnt a kard látványa megtette hatását.

-- Edited by Hedge Knight on Saturday 5th of March 2011 03:16:56 PM

Hedge Knight · Zsoldos

Egy lovag története. (folytatás)

1.

Patadobogás verte fel az erdő csendjét, s Alan nyomban beugrott a bozótosba. Futott néhány lépést, majd hasra vágta magát egy nagy tölgyfa tövében.

Csak annyira bújt el, hogy őt magát ne lehessen észre venni, de még lássa az utat.

Amikor a lovas elszáguldott előtte, elég volt egy pillantást vetnie rá, s tudta: Nem poroszló.

Jól táplált ló, a lovason címeres fegyvering, oldalán rövid kard, s nyakából címeres tarisznya lóg. Piros alapon, fehér ágaskodó oroszlán.

Nem, poroszló! A lovas Swadia királyi futárainak egyike. Vajon mi hírt visz? S vajon kinek viszi?

Harminchat napja.

Ennyi telt el, hogy megszökött Pravenből. Harminchat nap a szabadságban. De micsoda szabadság volt ez?

Olyan volt akár az erdő vadja. Mint a békésen legelésző őz, mely azonnal megugrik ha reccsen az ág.

Azon az éjjen bevette magát a Praveni erdőbe. Azt tervezte, hogy az Ehlerda hágón keresztül átvág a Carillus hegyen, s onnantól néhány napi járóföldre eléri Yalent. Akkor éjjel addig rohant amíg a lába bírta csak, hogy minél messzebb tudja magát Harlustól.

Pirkadatkor aztán megelevenedett az erdő. Mintha Swadia minden fegyverese a nyomába eredt volna. A kopók kiszagolták a nyomát, s csaholva vezették nyakára a lovasokat.

Vaddisznó piszokkal kente be magát, s nyakig merült a dagonyába. Sikerült megtévesztenie a kutyákat, de azt is tudta: Ezúttal szerencséje volt, s legközelebb talán nem lesz. Napközben lapult, csak keveset mozgott. S mily keservesebb órák voltak ezek. Elaludni nem mert, vadászni nem tudott, s a gyomra oly hangosan korgott, hogy már attól félt ez vezeti nyomra a csatlósokat.

Éjjel kelt útra, de csak keveset haladt. Ha telihold volt, valamicskét látott a rengetegben, ám ha felhős volt az ég, úgy bolyongott, mint egy világtalan. Vadállatokra számított, de annyi ember kereste őt, hogy az állatok elinaltak a környékről, s csak nagy ritkán hallotta a farkasok vonyítását.

Túl sok volt a vadász, s mind egyetlen zsákmányt akart.

Egy éjjel sikerült olyan közel lopóznia a rablók táborához, hogy kihallgassa beszédüket.

Tőlük tudta meg milyen sokat ér Harlusnak: Negyvenezer arany!

Ennyiért még egy tisztes polgár is elvágná a nyakát. No és a bűnbocsánat a latroknak.

Sejtette, hogy ez az ötlet már nem Harlusé volt. A jó öreg Lady Hilaria.

Ahogy a hágó felé haladt, az erdő egyre ritkásabb lett, egyre fukarabbul mérte a búvóhelyeket, s mind több rablóbandába botlott. A király csatlósai úgy beszélgettek velük, mintha régi cimborák lennének. Be kellett látnia: Minden további lépéssel az elfogást kockáztatja, s bizony, ezen az úton soha sem fog eljutni Yalenba.

Visszafordult, és nyugatnak vette az irányt. Azt a vidéket már jól ismerte.

Ahol a Carillus véget ér, ott ered a Nomar folyó, mely egyenest a nyugati tengerbe torkollik, átszelve a Nord királyságot. Ha a folyót követi, eljuthat Sargotba, onnan, pedig Thirbe, s a Déli-hegyláncokat követve, át a Swádi felföldön, elérheti Yalent. Jókora kerülő, de nincs más választása.

Másfelől pedig, ki tudja, tán még barátokra is lelhet a Nordok között

Ahogy távolodott a hágótól, úgy csendesedett az erdő, már nem érezte a tábortüzek füstjét, s nem hordott szófoszlányokat a szél.

Nappal is gyalogolt. Fakérget hasított, s ingéből tépett csíkokkal, kötözte a lábára. Kényelmetlen járás esett benne, s néhány nap után lábai feldagadtak a tiltakozástól. Nem olyan gyorsan haladt, mint szeretett volna. Testi erejét jócskán kikezdték a fogság évei. Mind többször kellett megállnia, pihenni. Vad gyümölcsöket és bogyókat evett, amitől borzasztó hasmenése támadt, de legalább életben tartották.

Napjában többször is látott vadállatokat, s ez kicsit megnyugtatta. E szerint, nyugaton nem kajtatnak utána.

Talán Harlus feladta a hajszát elmosolyodott a gondolatra. Harlus talán feladná, de Lady Hilaria Meglehet nem vadásznak rá lovascsapatok, s nem loholnak nyomában szimatot fogva a kopók, de Swadia ügynökei minden városban ott lesznek.

Ebben biztos volt.

A patadobogás elhalt, s Alan kimászott a bozótból. Óvatosan körülkémlelt mielőtt kilépett az útra. Csendes volt az erdő, csak a megszokott neszek hallatszottak.

A nap sugarai aranyló foltokat rajzoltak az avarral felhintett útra, s az aljnövényzet fűszeres illata töltötte be a levegőt. Vajon melyik hónap lehet? Alan a bodza bokrokat figyelte: A bogyók már érettek voltak, de még nem feketék.

Kisasszony havának közepe lehet. gondolta. E szerint már végeztek az aratással.

Fura hang vegyült az erdő neszei közé. Alan megállt és fülelt.

Csobogás!

Ahogy rájött a hang forrására, azon nyomban összeragadt szájában a nyál. Hetek óta nem ivott vizet. Csak azért nem halt szomjan, mert gyümölcsöket evett, és leveleket rágott.

Gyorsított a léptein, s a hangot követve hamarosan rátalált a kis patakocskára.

Hasra vetette magát, s arca elmerült a vízben. Oly mohón ivott, hogy a hűs patak víz, szinte égette a torkát. Micsoda érzés volt! Még életében nem esett jól így víz, mint itt az erdő közepén ebből a patakból.

Teleitta magát, aztán megmosta az arcát is. Ahogy a patak fölé hajolt, egy pillanatra meglátta magát a víztükörben. Dússzakállú, torzonborz hajú madárijesztő nézett vissza rá.

-- Edited by Hedge Knight on Saturday 5th of March 2011 03:15:25 PM

-- Edited by Hedge Knight on Saturday 5th of March 2011 03:18:14 PM

-- Edited by Hedge Knight on Saturday 5th of March 2011 03:18:31 PM

Rorsahk · Bajnok

Szerintem is. smile

V3NON · Paladin

Szerintem ez mehetett volna a tavernába is smile

klein beni · Talpas

Nem a Mount and Blade-hez tartozik, de leírom.
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ:
Vettem 1 Apple Ipod Touch 3. generáció 8 gb-os készüléket.
HASZNÁLTAN, 35000-ért.
Nagyon jó!

Yian Dentar · Talpas

Én nem játszom egész éjjel, hajnali 4 körül mindig abba szoktam hagyni, és másnap 8 körül kezdem el megint :D, kell az a 4 óra alvás :D !

V3NON · Paladin

Igen, látványos volt :) És természetesen törvényes, röpke 20.000 dénár volt csak :D

Ez a Prophecy of Pendor mod, és a lány apja Empire hűbéres, onnan van olyan páncélja :) Valami Titus az apja neve :)

Qwenor · Paladin

A te esküvőd látványosabbra sikerült. smile

Többen jöttek el, ezekszerint te törvényes úton házasodtál meg. Én eddig mindig a könnyebb útat választottam. biggrin

Qwenor karimmal megszöktettem a lányt, Cassandra karival meg házon belül megoldottam.

Honnan van a kísérőnek ilyen szép római vértje?

V3NON · Paladin

Fúú, szép kép, észre se vettem hogy betettek egy animációt a házzassághoz, nagyon jó lett, akkor vettem észre amikor megházasodtam én is, majd köldök róla képet, csak visszatöltöm az állást :)

Jó sokan voltak ott.

Szerk:

Képek csatolva :)

1. Delvador király és leendő felesége

2. A meghívottak :)

3. Véletlenszerű kép

4. A kísérő apuka :)

5. Véletlenszerű kép 2.

6. A leendő férj

7. A pár

8. Házasságkötés

-- Edited by V3NON on Sunday 27th of February 2011 08:09:58 PM