Kösz Somesz a segítséget. Tettem fel képet a karakteremrõl, épp a surani íjászboltban próbálgatom az új íjamat. Jó sok pénzt elköltöttem ott. Elértem a kemény 2. szintet, szép lassan, de fejlõdök. Itt meg a link, ha valaki kíváncsi mit is tud a karakterem.
Igen, új játékot kell hozzá kezdeni, de egyszer majd próbáld ki, mert megéri Nem tmadnak meg úton-útfélen az épp arra kóborló állatok sem (Cliff Racerek sem ), csak ha fertõzöttek
Aha! Nézd, én így is elvagyok fõleg, hogy most kezdek csak ráérezni a varázsló kasztra. Na meg feltételezem, hogy ehhez új játékot kellene kezdeni, de legalábbis kitakarítani a mentett állásomat.
Na, akkor a Readme-t bemásolom, ha eddig nem használtad, akkor épp itt az ideje
A mod fejlesztésének alapötlete még a nyáron megfogalmazódott bennem, s az alapváltozata számos tesztelésen is átment, melyek a kompatibilitást voltak hivatottak vizsgálni. Az elso idokben az egyik barátom is sokat segített a tesztekkel, remélem jut még ideje. Az elso kompatibilitási vizsgálatok és a legkülönbözobb irányú fejlesztések végeredményeképp született meg ez a mod. Egyértelmu volt, hogy a játékban szereplo démonok (daedra), élohalottak és istenek nem kimondottan erosek, s képességeik terén még csak nem is változatosak - nyilván nem küsore, hanem képességeik terén. Ez megmutatkozik mind az idézett lények kapcsán, illetve minden 20. szintet elért harcos játékstílusában. A játék párbeszédei közt számtalan formában óva intik a karaktereket, hogy alacsonyabb szinteken felkeressék az osi romokat és sírboltokat, mert az elobbieket daedrák, az utóbbiakat élohalottak védik. Ennek a fényében született meg a mod jelenlegi formája, figyelembe véve a tényt is, hogy a játék varázshasználói NPC-it is változatosabbá, eroteljesebbé tegyék, s ne feltétlenül legyenek a harcosok gyakorlóbabái. Az istenek tekintetében ugyanez a helyzet: azért istenek, hogy eroteljesek legyenek - a játékban található 3 istent még egy 38-42. szintu zarándok is képes megfelelo felszereléssel a végso pusztulásba dönteni, ami egyáltalán nem reális.
Örömmel jelenthetem be, hogy az egyszemélyes fejlesztés immár két fore bovült - LcE csatlakozott, így a jövoben az új és átépített világ és épületrészeket majd neki köszönhetitek.
Módosítások és hibajavításokaz 1.19.662-es verzióban:
- Almalexia tévesen alacsony Magicka értékének javítása - Vivec nem idéz többé Éhezot (Hunger), ellenben Almalexia templomi alakja képes rá - Vivec, Almalexia és Dagoth Ur palettája immár tartalmaz Dispel alapú varázslatkombinációkat is - 3 új Dispel alapú varázslat a mágiahasználók számára - megerosített Ash Zombie - új varázslatokkal bovült az Ash Ghoul - új varázslatokkal bovült az Ash Slave - új varázslatokkal bovült az Ascended Sleeper - új varázslatokkal és új képességekkel rendelkezik az összes Dagoth-pap
Változtatások az 1.1661-es verzióban:
- az észlelt hibák javítása; - Raxle Berne immár nem visel glass armor-t; - javított és újraegyensúlyozott Ascended Sleeper; - Fyr és Hassour bugjainak a javítása, többé nem oktatják az egyedi tulajdonságaikat is a varázslatok mellett; - 2 új varázslatkombináció az alacsony szintu NPC mágiahasználók számára
Az 1.04.0656 változtatások:
Világ (LcE): - Azura Szentélyétol keletre megtekinthetok Isar-dur elsüllyedt tárnái; - Hlomaren Dome belseje átépítésre került; - Vas Tower belseje átépítésre került, a Harcos Cég küldetésének célpontja egy szinttel lejjebb található.
NPC-k: - javításra kerültek a Harcos Céh küldetéseihez kapcsolódó két kíséro NPC értékei;
Bug javítások: - 3 új helytelenül rögzített cellainformáció - újraegyensúlyozott varázslatok a közepesen magas szintu NPC varázshasznulók számára
Változtatások v1.00.642 Helseth gyuruje törlésre került a Golden Saint többé nem Scamp-et idéz, hanem csontfarkast továbbjavított varázslatválasztási lehetoség az NPC varázshasználók számára
Változtatások v0.83i: Fyr karaktere is megejelent a játékban átalakított Dremora varázslatok átalakított Winged Twillight varázslatok szorosabb összetartozás Dagoth Ur és a hamuvámpírok között Crazy Batou többé nem generál "világvége" üzenetet amikor meghal kissé módosított dremora tulajdonságok módosított csontfarkas a Golden Saint új varázslatot kapott
Amennyiben nem kerülnek új ötletek a játékba, úgy egy héten belül az 1.0-ás verziónak már ez fájl lesz az alapja.
Változtatások v0.725i: javított alacsony szintu NPC varázslatok a Shrine of Azura új szereplokkel bovült további 16 mellékszereplo egyedi átalakítása a tor kivételével az idézett fegyverek magicka igénye megnott a Reflect és a Spell Absorbtion varázslatok közel 75%-kal kevesebb magicka pontba kerülnek a Command Humanoid és a Command Creature varázslatok 33%-kal kevesebb magicka pontba kerülnek 98 cella rögzítése, melyek eddig hibás beltöltés esetén a játék az asztalra történo kilépését okozták új szereplo tunik fel a sírboltokban
Változtatások v0.713: globális ai módosítás a harcos/varázshasználó típusú NPC-k számára Mastrius, az Azura által bebörtönzött vámpír immár maga az osvámpír, ennek megfelelo képességekkel, felszereléssel és varázslatokkal Silnathel Hlomaren ai scriptjei javítva, immár egy igazi kalandozó mágusként harcol, ha valaki botor módon megtámadja Hassour, the Lost ai scriptjei javítva, immár 30-as Hozzáállás alatt mindenkit megtámad, külön hozzászólás nélkül is, így a Spell Breaker-ért érkezo vámpírok nagy eséllyel számíthatnak a rosszallására Hassour, the Lost immár oktat is, legalábbis a Tribunal Temple tagjainak hajlandó megtanítani a 3 alapvarázslatát, mely minden gyógyító és zarándok kedvelt varázslata lehet Marara ai scriptjei javítva, a kasztja Monk helyett Sorcerer a Ghostfence két daedra romjának a lakói megerosítésre kerültek
Változtatások v0.708: Fay csillagjegy: 1 pontnyi fix magickaregeneráció, azonban 100% gyengeség a mágikus hatásokkal szemben High Elf Power: új képesség - 20% Reflect a fegyver-idézo varázslatok költsége a háromszorosára nott, a páncélidézési költség változatlan maradt a Command varázslatok harmadannyival kevesebb energiát igényelnek a Spell Absorbtion és a Reflect varázslatok 70%-kal kevesebb magickába kerülnek kerülnek (még így is drágák), így van értelme ezen varázslatokat is aktívan használni további NPC fejlesztések (43 karaktert érinto) a hamuvámpírok, az istenek és Hircine lélekértékei kijavításra kerültek további védovarázslatok Vivec és Almalexia számára kijavítva és bovítve Grogul varázslatai kijavítva és lecsökkentve Hassour varázslatai egy új kalandozó Mage Guild tag behelyezése - Master Wizard rangban, de kalandozó, így nem a céh épületekben található
Változtatások v0.706: az Ascended Sleeper mozgási sebessége kijavítva és eltöröltem az elementál idézést, mert ütközött a megalkotott ai scripttel. Ehelyett eroteljesebb védo/támadó kombinációjú elemi varázslatokat kapott Sink küldetésének jutalma, az amulett immár értéket is képvisel, a legerosebb ER tulajdonságú tárgy lett 240 ponttal Sink hibajavítása is megtörtént, immár újra Beszédkészség mestertréner még több fontos mellékszereplo átdolgozása, többek közt a két altmer tanító a osi Mournhold alatti katakombákban átalakult Vivec, Almalexia és Hircine javított csontváz tulajdonságok továbbfejlesztett intelligencia, mely a közepes és a kivételes erosségu varázshasználók lehetoségeit tovább bovítette még tovább fejlesztett hamuvámpírok
Változtatások v0.702:
A verzió minden módosítása csak új játék indításakor lép életbe! új levitáció és intervention alapú varázslatok az NPC varázshasználók számára új intelligens megoldású kombinált támadóvarázslatok módosított Ascended Sleeper varázslatok a 3. és 4. kategóriájú fejvadászok immár lopakodva támadnak Mage csillagjegy: folyamatos 2 pont magicka-regeneráció The Lord csillagjegy: folyamatos 1 pont Hp regeneráció, 100% gyengeség a tuz ellen The Lady csillagjegy: eltörölve az Állóképesség-bónusz Warwyrd csillagjegy: eltörölve a 10 pont Attack, helyette +25 pont az Állóképességre Új játszható kaszt: a Sámán a Rogue kaszt fojellemzoi a jövoben: Szerencse és Személyiség Argonian: a vízlégzés immár faji jellemzo High Elf: új Power Auri-Els Legacy
Amúgy én szoktam használni egyedül a Demon Force-ot??? Mondjuk kezdõ játékosoknak nem ajánlott (igaz a párom is azzal vitte végig a game-t, meg a két kieget), de mondjuk Somesz, vagy Beren?
Van a kép felett egy menü, teszem azt Womath's menu. Azt le lehet gördíteni és ott lesz, hogy upload avatar, upload profile picture. Ezekre kell kattintani és már mehet is. Az avatar szabvány mérete 90*90, míg ami kikerül a profilodra az 200*450.
Képet hogyan lehet a karakterhez csatolni? Nekem sehogy nem jött össze. :S Látom a Mysticismmel vannak gondjaid, meg a pusztító mágia dobálásodon is van még mit csiszolni. :D
Frissítettem a Census profilom, de úgy látszik kis hiba csúszott be. A statisztikák rendben vannak, minden adat egyezik kivéve a szintem. 7. szintû vagyok nem 4. Elsõ bug a programban, bár lehet egy újboli feltöltés helyrerakná.
Steed csillagkép alatt született a drága! Tudod, így sokadszorra már nincs nagy kedve az embernek mászkálni. Egy lassú karakter nekem a halálom. Egyébként nem tudom hogy lett 90. A Steed nem tudom mennyit ad hozzá az alaphoz, talán + 25 -öt adott hozzá. Háromszor léptem szintet +3 -as Speed -re. Az akkor már + 34, a dunmereknek meg alapból 50 a sebessége. Akkor végülis megvan!
Nem jut eszembe a mod neve, de már annyiféle köpenyem van, hogy lassan butikot nyithatnék. Majd megnézem.
Én próbálok hû maradni nightblade kasztomhoz, ergo ténylegesen egy öntörvényû, sunyi és erõszakos karaktert alakítok. Ahogy a kézikönyvben is szerepel: "... az éjpengék között sok a tolvaj, bérgyilkos, erõszaktevõ, titkosügynök, ezért igen rossz a hírük." - Nos, én mindet egyesítem egy személyben.
Volt, hogy 1000 arany vérdíj volt a fejemen. Elkezdtek üldözni az Ordinatorok, de a gyorsaságom alapból 90, mikor már szembõl is jöttek, hát beugrottam a vízbe. Utánamugrott az egyik... Na mondom jó, én nem balhézok mert ahhoz még kicsit vagyok... láthatatlansággal szépen összekavartam az egész bagázst, aztán irány a tolvajcéh.
Tegnap este kirámoltam az ald 'rhuni máguscéht, az õr észre sem vett.
Mocskos harcmodoromat pedig az arénában is megmutattam. Szerencsétlen büszke elf harcost rendkívül aljas módszerekkel küldtem a másvilágra. Paralyse, calm, invisibility stb, aztán tõr a hátba.
Hát így tengeti életét a sokak által megvetett sötét elf éjpengém!
Igazából ilyenkor lenne jó egy Fallout 3 karma rendszer és többféle választható út. Az én esetemben simán bevállalnék egy Camonna Tong -ot, összehaverkodni Orvas Dren -nel, rabszolgákra vadászni stb.
Én nagyon szerettem a Nightblade-et, pont ezen okok miatt Mondjuk bretonnal kicsivel könnyebb volt, mikor megszereztem a Vakító Gyorsaság Csizmáját, meg azt a sárkányfogból készített tõrt (nem jut eszembe a neve ). Mellesleg rengeteg frakcióban szívesen látják a jól összeválogatott képzettségei miatt.
Varázslóval csak az elején volt kihívás a játék, amint tudtam keményebb daedrákat idézni, már a Demon Force sem tartogatott újat, hiszen fellebegtem, idéztem, majd lélekcsapda mindenkire... tele voltam Aranyszentek lelkével feltöltött lélekkövekkel
Mágussal már más volt a helyzet, hiszen szerencsétlennek csak a mágia adott támaszt, és ha elfogyott a mana, akkor biza futásnak eredt, vagy elteleportált Egyik legélvezetesebb játékot nyújtotta, hiszen mindenre varázslatokat dolgoztam ki, felbéreltem csatlóst (Morrowind Comes Alive), hogy cipelje a nehezebb cuccokat, közben meg azért próbáltam úgy viselkedni, mint azt egy magaself mágus tenné
Most a múltkor a zarándok fogott meg, nagyon nehéz volt vele egyetlen csontit is a földre küldeni, de a régi Nightblade-em, Goatrix nagyon hívogat... lehet újra kéne kezdeni?
Hát teljesen más a játék mágussal, mint harcos / íjász karakterrel! Nem gondoltam volna, hogy ennyire más játékmenetet kapok, s ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire fantasztikus ez a játék és milyen jó az RPG rendszere. Egyébként lényegesen nehezebb ezzel a nightblade karakterrel érvényesülnöm, mint mondjuk a korábbi harcos vagy felderítõ karakteremmel. Nagyon meg kell gondolni milyen varázslatokat, mikor és kire sütök el. Egyébként most vagyok 6. szintû, de már aktívan résztveszek a Tolvaj Céh életében is. Mint varázsló nincs szükségem eszközökre egy - egy zár feltöréséhez, elég ránéznem a zárakra és kinyílnak a ládák! Mellesleg már egész ügyes vagy a chameleon varázslatokkal is. Szóval élvezetes játék... ennyi év után is!
Kicsi vagy még a Tribunalhoz... Nem árt egy fejlettebb kari. Engem is zaklatnak a DB gyilkosok, de egyelõre csak tömött pénzeszsákoknak látom õket, a végsõ leszámolás még igen messze van.
De most már folytassuk a rendes topikban.
Hát akkor folytassuk itt. :) Egyenlõre én is csak pénzeszsákoknak nézem õket, mert elég értékes a Sötét Testvériség ruhája. Ahoz meg, hogy legyen mindig vesszõm kell a pénz rendesen. Fõleg hogy találtam Vivecben egy jó kis íjász boltot tele mágikus vesszõkkel. Csak pénzem nem volt rá, hogy ott vásároljak. :(
Hm... Nem tudom, nem tudom... Milyen modok? Na jó, meg fogom nézni mi van hozzá íjászos mod, aztán majd vagy átfordítom fejben a kéztartást, vagy áttérek számszerre. Hm, arra most nem emlékszem, azt is fordítva fogja?
-- Edited by Beren on Monday 31st of May 2010 06:07:43 PM
Nem találtam ilyen modot sajnos. Nekem amíg nem lõttem valós íjjal, fel sem tûnt, hogy fordítva használják a Morrowindben. Most már engem is zavar, ezért (is) használok számszeríjat ha már lövész karakterem van. Viszont vannak nagyon jó íjász modok, fegyverek, nyilak, páncélok, ruházat stb.
Tényleg, arra nincs valami mod, hogy a karakter átvegye a bal kezébe az íjat? Tudom, van aki jobb kézzel fogja (bár ez a ritkább), vannak világok ahol alapból a jobbkezes tartás lehet az elfogadott (lásd: Avatar), de annak aki az életben bal kézben tartja az íjat (és nem csak elméletban, hanem gyakorlatban is) annak ez nagyon zavaró tud lenni. Mert úgy szeretnék én egy íjászt vagy valami hasonló karatert, de ezt nem bírom megszokni. (Nem, nem teszek tükröt a monitor mellé hogy úgy nézzem, mert úgy meg olvasni nehéz a feliratokat. )