Total War: Warhammer? Hát nem tudom gyerekek, kívülről nézve ez jó nagy baromság. Én azért szerettem a TW szériát, mert történelmi volt. Ezzel azt a benyomást kelti, hogy szép lassan felhígul és lefekszik a nagy pénzeknek. Ez komolytalan...
Annyi jó történelmi időszak van még, amit elbírni a TW recept, pl. ókori Kína vagy Korea csak így elsőre.
Igen, én is szerettem a frissen bontott paklikat! De azért ha belegondolsz, egy nyomorult kártyalapról van szó! Mi haveri körben, meg tesómékkal játszottunk szórakozás végett. Mintha mondjuk pókereznél vagy römiznél. Voltak persze haverok, akik aztán elkezdték komolyabban játszani, de az már nekem sok volt. Már akkor sem lehetett követni az új lapokat. A Létsíkok kiegészítőnél abbahagytam. Chara-din lapom se sok van. (Te jó ég, hogy ennek már 20 éve, kiráz a hideg!)
Most is 1300 Ft körül van egy kiegészítő, azt hiszem 22 lapos, 2 ritkával. A jobb ritkák 2-3000 körül kelnek el, Pesten talán kicsit drágábban is. A versenyen nyerhető ultra ritka lapok (vagy Ultrarit Kalapok? ) 5-10.000 Ft között mozognak. Vagy felette kicsivel. Kb. esélytelen versenyerős paklit összerakni komoly befektetés nélkül, és még ha jó is vagy, akkor sem hiszem, hogy megtérülne, talán csak a későbbi kiegészítőkre költött pénz egy részét fedezi. Pedig azért az új lapok kinyitásának örömöre elég jó érzés, és élőben sokkal jobb, mint gépen, de gépen legalább ingyen - is - megszerezhető.
Szóval azt mondod a 20 éves paklijaimmal esélytelen?!
Amúgy nem, soha nem fogok ilyesmivel játszani már. Anno elég volt. Gépen is a szimulátorokon kívül kb. mindent időelbaszásnak érzek már. A Borderlands fellángolásom is csak pár napig tartott, 3-4 órácskára. Konkrétan hányok a játékoktól, inkább biciklizek vagy úszok, vagy bármi más, csak ne a gép előtt.
Ja, meg ezek a gyűjtögetős kártyajátékok egyértelműen a lehúzásra építenek. Régen is, ma is. 375 forint volt talán egy kiegészítő pakil és 560 forint egy alappakli! Te jó ég, mindez 1996-ban! Egy ritka lap 500-tól 1000 forintig ment, egy ultraritka nem ritkán több ezer forintot "ért". Én sosem toltam versenyszerűen, pont emiatt. Burzsuj gyerekek játéka volt az, mint a WarHammer ólomkatonásdi meg a többi.
Látnád a mostani HKK-t... Első körben 10 percig hokizik az ellenfél, kirakja a teljes pakliját, és vagy azt mondja, hogy meghaltál, vagy azt, hogy nem tud eleget sebezni, nyertél. Na jó, ennyire azért nem drasztikus, de volt ilyenre is példa. Nagyon felpörgött a játék, ha nincsenek meg az elmúlt 3 év legértékesebb lapjai, kb. semmit nem tudsz kezdeni. Ezért is hagytam abba. Túl sok pénz kellett volna ahhoz, hogy élvezni is tudjam.
A Legends egyáltalán nem tűnik bugyutának, még így sem, hogy azért olyan túlzottan sok lap nincsen. Elég sok különböző pakli rakható össze, köszönhetően annak, hogy két színből is választhatsz (plusz a semleges lapok). Hearthstone-ban talán ezt hiányolom igazán. Kasztonként kb. 2 használható pakli van, ráadásul az egyes kasztok között is nagy szokott lenni a különbség. Versenyeken 6-8 különböző pakli van, jobb esetben. Vagyis volt, nem tudom az új kiegészítő miként változtatott az erősorrenden.
Anno vagy 20 éve aktívan HKKztam, még meg is vannak a paklik. Persze a legtöbb lap '96 vagy '97-es. Aztán úgy pár év múlva abba is hagytam. Azóta a Heroes kártyajátékkal toltam néha Steamen és tetszett. Sőt, egész sikeres is voltam, lévén elég bugyutácska egy HKK-hoz képest. Egy biztos, szeretem az ilyeneket. Lehet teszek vele egy próbát.
Én játszok is vele, kaptam béta meghívót, habár nem mondhatok róla semmit sem, de a videó egész jól bemutatja a játékmenetet. Szóval nem is mondok semmit. Csak ha nagyon kíváncsi vagy, és rákattintasz a Spoiler gombra.
Spoiler
Egyik nagyon jó rendszere az a rúna rendszer, minden elvesztett 5 élet után (kivéve ha gyógyítod magad) betörik egy rúna, amiért húzhatsz egy lapot. Emiatt például a rush taktikák könnyen befürödhetnek, mert sok lapot tud húzni az ellenfél. Ráadásul tovább növeli a stratégiai elemeket a ketté osztott térfél. Pakliépítés pedig inkább a Magic the Gatheringre hajaz. Öt különböző csoportba sorolják a kártyákat, Erő (piros), Intelligencia (kék), Akaraterő (sárga), Ügyesség (zöld), Állóképesség (lila). Mindegyik más stílussal rendelkezik, és maximum kettőt választhatsz a pakli összerakásához. Természetesen mindegyik tartalmaz lényeket, akció kártyákat, tárgyakat, szóval önmagukban is működnek, em muszáj két tulajdonságot választani a pali összerakásához. Minimum 50, maximum 70 lap lehet egy pakliban. Van egyjátékos sztori is, ami elég könnyű, de nagyon jól bemutatja, betanítja a játék különböző elemeit. Ráadásul a történet közben döntenünk is kell, amitől függően más és más lapokat kaphatunk. Szóval szórakoztató. Ráadásul ami még zseniális ötlet, van Solo Aréna is, azaz draftolsz 30 lapot, de utána nem játékosok ellen, hanem a gép ellen játszhatsz. Kevésbé stresszes és idegesítő, mint ha 3-ból 3 olyan játékost kapnál, aki vagy nagyon jól tud draftolni, vagy nagyon jó lapokat kapott. Van még mit csiszolni bőven rajta, de szerintem összességében egész szórakoztató, és jóval összetettebb, taktikusabb játék, mint a Hearthstone.
Lőjjetek le, de nekem az új Divinity nem jön be. Egyszerűen túl sok a rizsa benne. Két óra alatt kb. egy fél regény szövegét tolta eddig az arcomba. A szinkront már végig se várom. Oké, CRPG, meg vicces meg minden, de nem regényt meg 1000 karakteres párbeszédeket akarok olvasni, hanem játszani.... Mellesleg a nagy része a szövegelésnek nem vezet sehová, csak körítés. Két órája csak a pofázás megy....
Én emlékszem a borítóra, hogy az bennem maradt még gyerekkoromból. Nos azóta nézegettem egy "Let's play-t" a neten erről a játékról és érdekes, de sok köze van az egyik kedvenc játékomhoz, a Thief-hez. Ez mondjuk érthető is, mivel ott van a Looking Glass Studio neve.
Szinte mindent átvettek. Hangokat, színészeket (a Garett hangját adó színész meg az egyik thiefes őr szerepel itt is), mozdulatokat stb.
Ugyanakkor az is nagyon érdekes, hogy ez tulajdonképp ahogy én észrevettem nagyon motiválhatta a Bioshock-ot. Ami "shock az shock". (bocsánat )
Khm... Szinte kizártnak tartom, hogy fejtörős játékkal játsszak. Imádtam a Syberia és a Longest Journey szériát, de már nem menne. Az új Dreamfall sem kötött le.
No Man's Sky enegem is érdekel, vonz ez a fajta kötetlen felfedezés a különböző bolygók között. Talán a Mass Effect és KotOR játékokban is azt imádtam a legjobban, hogy milyen új helyekre juthatok el, az hogy néz ki, mik élnek ott. És talán pont emiatt a mai napig a kedvencem filmem az Avatar, mert olyan gyönyörűen bemutatja Pandora élővilágát, növényektől az állatokon át a benszülött nép kulturájáig, ráadásul olyan látványosan, olyan jól kihasználva a 3D adta lehetőségeket, amilyet azóta egyetlen egy filmben sem láttam. Na de ez enm filmes részleg, szóval abbahagyom.
Esetleg ami még felkeltheti az érdeklődésed Somesz, a The Witness. Egy lakatlan, felfedezésre váró sziget, tele rejtvényekkel, fejtörőkkel. Maguk a rejtvények nem túl nehezek, mindenbe segít beletanulni a játék, viszont amikor már több típus találkozik egy feladatban, az komoly kihívások elé késztethet. A legjobb benne, hogy ha valami nem megy azonnal, elakadsz, nyugodtan tovább mehetsz a sziget egy másik részére más feladatokat csinálni, esetleg rejtett dolgokat felfedezni. Nagyon szórakoztató, ráaádsul kellemes, színes, változatos grafikát kapott a játék. Egy próbát megérdemel, ha szereted a fejtörőket, ha nem. Csak utána ne átkozz engem, ha azt veszed észre, hogy eltűnt 2 teljes nap az életedből.
Amúgy tényleg nem tudom kommentálni, egyszerűen marhajó ez a játék! Aki szereti a szimulátorokat, a tycoont, kereskedős játékokat annak ez főnyeremény. Én teljesen rákattantam, nem gondoltam volna. Így kormánnyal meg külön poén. És az sem utolsó, hogy van kelet-európai térkép is, igazi szocreál vidékkel, Zetorral és modoknak hála lassan UAZ-om és ZIL-em is lesz. Tiszta gyerekkor! (a második?)