Magyar Elder Scrolls és Mount & Blade fórum

I. fejezet - Sors és szerencse
5. rész Pénz és hírnév

1257. március 18.

  Miután megérkeztünk Reyvadinba, Lord Meriga sok szerencsét kívánt és elköszönt tőlem, ugyanis tájékoztatni akarta a királyt a rablótámadásról. Én pedig beléptem a küzdőtér kapuján, amely hatalmas volt a lakóházakhoz képest. Az épület fából készült, tudtommal több, mint tízezer ember ülhetett itt egyszerre.
- Hé te, ki vagy? szólított meg a tornamester.
- A Lord Meriga által választott harcos.
- És mi a neved?
- Franck Soignet.
- Igen, látom már. Nos, elmondom, hogy hogyan zajlik le a torna. A 20 résztvevő közül egy nyer csak, magának és urának is huszonötezer dénárt. A győztes harcos még zsoldoskapitány-szerződést is kap Yaroglek királytól, és maga mellé 15 vaegir újoncot. A párharcban akkor győz valaki, ha sikerül ellenfelét a lováról leteríteni. Először négy csoportra osztunk titeket, és minden csoportban mindenki megmérkőzik mindenkivel. A csoportokból két ember vehet részt a további eseményekben, akik a legtöbbször győztek. Majd 4 párharcot sorsolunk ki a maradék 8 versenyzőből, a győztes 4 versenyzőből szintén és így tovább a legutolsó párharcig. Minden érthető?
- Igen, minden.
- Akkor nézzük, kikhez sorsoltak téged... meg is van, az első csoportban vagy. Te leszel az első párharcban, az ellenfeled Lord Vuldrat választottja, Kradus. No, indulj, mert lekésed a tornát!
  Izgatottan vártam az első ellenfelemet. Mindketten kaptunk egy-egy fakardot, pajzsot és egy lovat, majd ezután elindították a harcot. Kradus azonnal rámrontott, de én kitértem előle, és ugyanazzal a lendülettel belevágtam a kardom ellenfelem lovába. A ló felágaskodott, és ledobta lovasát magáról.
- A nyertes Franck Soignet, Lord Meriga harcosa! - kiáltotta a tornamester.
Az öt párbajból négyet megnyertem, és csak egyet vesztettem el, így továbbjutottam a csoportomból Kradus mellett. 1 óra várakozás után újra rám került a sor, befejeződtek a csoportküzdelmek. Lord Nelag harcosnője, Xerina lett az ellenfelem. Öt percen át nem bírtunk egymással, végül sikeresen leterítettem őt egy lábcsapással.
- Franck Soignet, Lord Meriga harcosa továbbjutott! kiáltotta a tornamester, én pedig tudtam, hogy az igazi küzdelmek most következnek.
A következő ellenfelem Dranton volt, Lord Naldera harcosa. Szerencsére a kapott lovam gyors volt, és Dranton támadásaikor könnyen félre tudtam ugratni. Végül sikerült a lovát elgáncsolnom kardommal, így Dranton a földre került, én pedig a döntőbe.
  A döntőt egy kis pihenő előzte meg, és a harcosok Lordjai lejöhettek beszélni.
- Fiam, tudtam, hogy nem fogok csalódni benned. Tudod már, ki lesz az ellenfeled a döntőben?
- Igen, uram. Újra Kradus-szal fogok harcolni.
- Akkor vigyázz nagyon fiam, ugyanis nagyon jól bánik a szálfegyverekkel, és a döntőket mindig dárdákkal vívják. Nem riad vissza a cselektől sem. No kezdődik a párviadal, ne hozz rám szégyent! - mondta, és visszament a nézőtérre.
Mindketten visszaléptünk a harctérre, és a tornamester elkezdte beszédét.
- Kezdődjék tehát az 1257. évi éves Vaegir bajnoki torna döntője! Frank Soignet és Kradus csap össze az ötvenezer dénárért! Egy külön kikötés azonban van a döntőnél, ez pedig az, hogy egyszerre kell egymásra rontania a két versenyzőnek! Kezdődjék a harc, győzzön a jobbik!
- Másodszor nem győzöl le, te piszok! suttogta Kradus nekem.
Mindketten újra kaptunk egy-egy lovat, pajzsot és dárdát, majd a tornamester megadta a jelet a kezdésre. Kradus szeme a bosszúvágyat sugározta, mindenre elszántnak tűnt. Egyszerre indultunk el egymás felé, tudtam, hogy pár másodperc múlva megváltozhat az életem. Csupán egy szúrás, egy szúrás, de hova? Kradus mindenhol jól védte magát pajzsával, és nem láttam rajta sebezhető pontot. Mind a ketten egymásnak döftük dárdáinkat, de csak a pajzsok rongálódtak egy kicsit. Az újabb egymásra rontás előtt Kradus várt egy kicsit és ez lett a veszte. Ugyanis visszagondoltam kiképzőim szavaira egy hónappal ezelőtt:
- A dárda veszélyes fegyver, de csak egy hozzáértő kezében. A pajzsos lovasokat dárdával eltalálni nehéz dolog, de van egy sokkal könnyebb módszer is, amellyel elintézhetők - eltalálni a lovukat.
Így az újabb rohamnál Kradus lovára céloztam, és sikeresen eltaláltam az egyik lábát. A ló elbukott, Kradus a földre került.
- A végső győztes tehát Franck Soignet, Lord Meriga harcosa! Tessék fiam, vedd el a huszonötezer dénárt.
Lord Meriga is megkapta a maga huszonötezer dénárját, én pedig tudtam, hogy az életem ettől a pillanattól kezdve más lesz. Így álltam be a Vaegir Királyság szolgálatába.

I. fejezet vége
Folyt. köv.

-- Edited by Franck Soignet on Monday 8th of June 2009 01:15:30 PM

I. fejezet - Sors és szerencse
3. rész - A pártfogó

1257. február 20.

  Felbaktattam a lépcsőn és megpillantottam Lord Merigát. Kissé kövér teste, barna szakálla és haja volt, szeme azt tükrözte, hogy érdeklem őt. Egy bardiche fejszét vizsgált, miközben szakállát vakargatta. Szemmel láthatóan gazdag volt és híres hadvezér.
- Uram, a nevem Franck Soignet. Egy Colesh nevű ember küldött önhöz Velucából, ezzel a jelentéssel - és átnyújtottam neki a papírokat.
- Áh, már nagyon vártam a jelentést, de te nem az vagy, akit kiküldtem érte, hogy-hogy te hoztad el nekem?
- Colesh nagyon aggódott, hogy az ön embere nem ér Velucába, és ezért küldette el velem.
- Még soha nem találkoztunk, ugye? Mindig szívesen ismerkedek meg új emberekkel. Mondd csak, honnan jöttél?
- Geroiából, uram.
- Ah, és miért ha megkérdezhetem?
- Ha lehetne, uram, akkor nem szeretném elárulni.
- Nos rendben. A jelentéssel együtt Colesh egy másik levelet is küldött, amelyben azt mondja, hogy 4000 dénárt ígért neked nos, itt a pénzed. Apropó, nem vagy véletlenül jó harcos?
- Geroiában nem sokat harcoltam uram, csak vadásztunk, mivel békeidőszak van.
- Hm bizonyára furcsállod, miért kérdeztem ezt tőled. Minden évben Yaroglek király egy nagy bajnoki tornát rendez, ahova minden vaegir Lord egy ifjú harcost nevezhet. A győztes 50000 dénárt nyer, amelyből fele a nemesé, fele a résztvevőé, és egy zsoldoskapitány-szerződést 15 vaegir újonccal. És te olyan ifjúnak tűnsz, aki erős, és hasznára válhatnál a királyságnak. Nos, mit mondasz?
- Uram, megtisztelő az ajánlata, de mint mondtam, nem sokat harcoltam eddig.
- A hiány pótolható. Nyugatra innen találsz egy kiképzőpályát, írok egy levelet és vidd el a kiképzőnek, ő majd mindenre megtanít téged.
- Uram nem tudom, hogy köszönjem meg
- Ugyan, semmiség. Gyakorolj sokat, a torna 1 hónap múlva lesz! Addig is sok szerencsét!

1257. március 17.

  1 hónap alatt sok minden történt velem, bár a banditáknak nyoma veszett, nem adtam fel a reményt arra, hogy egy nap még megtalálom őket. A kiképző mindenre megtanított engem, amit egy harcosnak tudnia kell, és minden nap gyakoroltam. Egyre jobban harcoltam közelről, az íjászat is kiválóan ment. Mindezt a mesternek köszönhettem, aki folyton biztatott, és dicsért. Az utolsó kiképzési napomon azt mondta, egyszer nagy harcos lesz belőlem. Én megköszöntem neki mindazt, amire megtanított, és újra elindultam Rivachegbe, Lord Merigához.
- Uram, visszaérkeztem a kiképzésről.
- Ah, remek, remek. Holnap kezdődik a bajnoki torna, addig pihend ki magad.
- Még egyszer meg kell köszönnöm uram mindazt, amit tesz értem.
- Igazán úgy köszönheted meg, ha megnyered a tornát, ahhoz viszont pihenned kell.
- Igen, uram.
  Másnap reggel izgatottan érkeztem le a városközpontba, ahol már Lord Meriga várt rám. Rivachegtől Reyvadinba nem hosszú az út, ezért csak 15 lovast vittünk magunkkal a védelmünkre. Az út közepén lehettünk, amikor egy nagyobb rablóbanda tört ránk, az összes pénzünket követelve. Körülbelül negyvenen lehettek, páncéljuk nem volt valami túl jó, akárcsak fegyvereik.
- Pénzt vagy életet! Nocsak, nocsak, a nagyságos úrt ma kifosztják, úgy tűnik!
Lord Meriga már oda akarta adni a pénzét, én azonban megakadályoztam.
- Azt hiszitek, hogy a túlerő miatt erősebbek vagytok mint mi? Lord Meriga emberei háromszoros túlerővel is elbírnak!
- Lássuk, hogy bírtok el velünk, a környék legveszélyesebb rablóbandájával!
Én pedig 15 vaegir lovas társammal és Lord Merigával együtt kihúztam kardomat, és felkészültem életem első komoly csatájára

Folyt. Köv.

-- Edited by Franck Soignet on Sunday 7th of June 2009 10:18:33 PM

Kösz, bár nem hiszem hogy olyan tehetséges író lennék  Ezt csak olyan szórakozásból készítem, kitöltöm vele a szabadidőmet. Ráadásul holnap nem lesz iskola, mivel tanárok mennek kirándulni, szóval még 3 részt kb. írok

Szerk: belekezdek a 2. részbe

-- Edited by Franck Soignet on Sunday 7th of June 2009 08:47:42 PM

I. fejezet - Sors és szerencse
1. rész - Érkezés és indulás

1257. február 14.

  A szél elcsendesedett, a vihar alábbhagyott. Már két napja egyfolytában utaztam a hegyek között, és csak egy gondolat foglalkoztatott: a bosszú. A bosszú a családomért, akiket négy gazember orvul meggyilkolt alkonyatkor. Én éppen akkor vadászni voltam Bringsszel, egy másik helybélivel, akivel közeli barátok voltunk. Mikor hazaértem, a falusi elöljáró mondta el a hírt, amely megváltoztatta az életemet.
  Mindössze háromnapi útravalóval és ezer dénárral a zsebemben indultam el Calradiába, ahová a gazemberek nyomai vezettek. Az út Geroiából északra hosszú és nem éppen kellemes, 4 nagy hegy is határolja a két területet. Így aztán mikor megpillantottam a távolban a síkságot és egy város falait, fel akartam kiáltani örömömben, de annyira fáradt voltam, hogy erre sem volt erőm. Sokat hallottam a két városról, ami a legközelebb van Geroiához, melyeket Velucának és Narrának hívnak. Azt is könnyen megállapíthattam, hogy a város, amit én látok, az Veluca, mivel tudtam, hogy Narra pusztán terül el, előttem viszont füves legelők voltak láthatóak.
  Mikor lovam patái sziklák helyett végre füvet tapostak, leszálltam róla, és megcsókoltam a földet, majd betértem az egyik közeli faluba. Senkinek nem mondtam meg, mi a szándékom Calradiában, mindenkinek azt hazudtam, hogy szerencsét próbálni jöttem ide. A falusiak rendes emberek voltak és adtak enni és inni, pedig ők is szűkösen éltek. A cserébe felajánlott kétszáz dénárt nem akarták elfogadni, de én nem tágítottam akaratomtól és megháláltam segítségüket. Azonnal továbbindultam, egyelőre Velucában akartam valahol megszállni.
  Calradia valamikor egységes birodalom volt, és császárok irányították az országot, de 5 barbár törzs kihasználta a belső problémákat és elfoglalták a területet. Aztán egységesen felosztották a területeket maguk között és a vaegirek, a nordok, a swadiaiak és a rhodokok a khergitek kivételével áttértek a királyságra. A barbár törzsek erős birodalmakká fejlődtek, és bár én sosem foglalkoztam a politikával, később nagyon is belekeveredtem. Veluca a Rhodok királyság területén volt amikor megmásztam a határhegyeket, ahogy itt hívják.
  Veluca legtöbb lakosa gazdag volt, így utálkozóan néztek rám, amit nem is furcsálltam, ugyanis egy szál szakadt ingben és nadrágban érkeztem meg a városba. A fogadóban szállást kértem és húsz dénárért kaptam is egy napra. Majd kérdezősködni kezdtem a banditák után. A nyomaik Geroiától egészen idáig vezettek, viszont további nyomokat nem találtam, így biztos voltam benne, hogy a gazemberek itt vannak. Azt hittem, könnyen megtalálom őket, amiben tévedtem. A legtöbb ember még csak szóba sem állt velem, a többi pedig semmit nem tudott róluk. Így hát barangolni kezdtem az utcákat, hátha rájövök valamire.
  A várost a bársonykészítés tette naggyá, és a városban dolgozó legtöbb ember ezzel foglalkozott. Szinte minden ember sietett valahová, kivéve egyet, akin megakadt a szemem. Szemmel láthatóan mindenkit nagyon alaposan megfigyelt, és ijedtség is tükröződött az arcán. Vörös haját csuklya alá rejtette, és kerülte az emberek tekintetét, de lopva mindent figyelt.

- Mit néz annyira? - kérdezte haragosan.
- Igazán semmit, elnézést - válaszoltam.
- No most már jöjjön csak ide. Látom magán hogy nem rhodok.
- Ha megkérdezhetem, akkor honnan gondolja?
- A kiejtése miatt jöttem rá.
- Való igaz nem vagyok rhodok, mégcsak calradiai sem.
- Geroiai?
- Igen.
- Nos akkor elárulhatom magának, hogy ki vagyok én. A nevem Colesh. A vaegirek által kiküldött kém vagyok. Maga miért van itt?
- Nem szeretnék róla beszélni - mondtam, és szívemet újra elnyomta a szomorúság és a bosszúvágy.
- Nos, akkor nem is zaklatom magát a kérdéseimmel, viszont lenne egy üzleti ajánlatom. Már régóta várok itt egy vaegir emberre, aki elviszi a jelentésem Lord Merigához, Rivacheg urához. De már tegnap jönnie kellett volna, és félek, hogy nem ér ide. Ha elviszi a jelentést Lord Merigához, akkor kap 4000 dénárt. Nos mit szól hozzá?
Mivel úgy tűnt, hogy a banditák nyomát elvesztettem, és a megélhetésemhez pénz kellett, igent mondtam az ajánlatra, és másnap reggel felnyergeltem a lovamat és elindultam Rivachegbe...

Folyt. köv.

-- Edited by Franck Soignet on Sunday 7th of June 2009 06:42:00 PM

-- Edited by Franck Soignet on Sunday 7th of June 2009 10:19:55 PM

Üdv mindenkinek!

Jómagam Franck Soignet néven tengetem napjaimat Calradiában, hűen szolgálva Valdym herceget. Veluca, Suno, Praven és Mechin birtokosa vagyok, a nordokat már kiirtottuk, a swadiaiaknak pedig már csak 1 váruk van, a rhodokokkal akkor kötöttünk békét, amikor csak 4 váruk maradt, míg a khergitekkel is háborúban állunk, bár nem nagyon háborgattam még őket  Velucában 600 fős helyőrségem van, 1 hónapom telt bele, hogy ennyi embert kiképezzek, így biztonságban éreztem a várost. Viszont a khergitek nem így gondolták! Sanjar testvér a maga 300 fős seregével és még 11 lorddal érkezett Velucához, miközben én éppen Reyvadinban jártam. Nosza, gyorsan indítottam egy hadjáratot, és rohamtempóban elindultam Veluca felé. A közel 2000 (!) fős khergit sereget még elértem, mielőtt ostromot indítottak volna, rögtön elkezdtek üldözni. Körülbelül 2 napig próbáltam őket Velucától elcsalni, sikertelenül. A baj az volt, hogy Sanjar testvér lassabb volt a többi nemesnél a sok katonája miatt, ezért visszafordult, és őt követték a Lordok. 120 lovagommal nem sokat értem volna el ellenük egy csatában, de érkeztek a vaegir csapatok, de velük inkább visszahúzódtam Jelkala közelébe, ott vártam be a többi segédhadat. 1 nap múlva 1200 fős sereggel indultam a khergitek ellen 7 lorddal az oldalamon. Véres csata volt, de nyertünk! 1000 emberünk elveszett, de dupla annyi khergit halt meg, és foglyul ejtettünk 5 lordot. Ezután bevártuk a többi lord hadát, és a sikeren felbuzdulva gyorsan elfoglaltuk a szinte védtelenül hagyott khergit területek felét, csak Asugan vára, Malayurg vára, Tulbuk vára, Ichamur és Tulga maradt khergit kézen. Így vészesen induló, de sikeres hadjáratot zárt a Vaegir királyság Valdym királlyal és Franck Soignet marshallal az élen

Kérek kommenteket hogy milyen bénán fogalmazok

1. Minél nagyobb sereged van, annál lentebb a morál. Ez értelemszerű, mivel egy nagy sereget nehéz összetartani mind fizikailag, mind szellemileg. Szóval ez a valóságban is így van, durván...

2. Címert ha jól tudom nem tudsz cserélni. Amit kiválasztottál, az marad.

Ési tt egy ujabb kérdés csak hogy ne haljon ki a fórum(csak hülyéskedek:D)
Szóval a jelentéseknél van olyan hogy sereg harci szelleme vagy mi és ott van hogy sereg mérete és az nekem minuszban van és annyi amennyi a seregem mérete ezzel mit lehet csinálni?
előre is thx:D

Jah és éppen most foglaltam el sorban Curawot, Reyvadint és Rivacheget 2 lázadó társammal akinek kb 100-as seregük volt kisjó csata volt:DNem is tudtam hogy ilyen erősek a vaegir(jól írtam ugye?) lövészek... majdnem kinyírtak.

Uhh kössz szépen:D
Akkor rendesen el** izé csesztem:D már -20 körül van
amugy meg volt már olyan katonabeküldős küldetésem és azt csak azért csináltam meg mert nem volt jó kapcsolatom Sanjar haverommal:D
Ja és még1 kérés mi befolyásolja hogy mennyi esélyünk legyen elfogni egy lordot?

Hali!
Már elég rég óta játszok(ha lehet ilyet mondani 31-es szintnél:D) és még mindig nem tudom mire jó a megbecsültség és hogy mivel lehet emelni mert nekem -7 es... azt már tudom mivel lehet csökkenteni pl. ha nem adod oda az elfogott lordokat a felajánlott összegért. szóval azt kérdezem hogy mire jó és hogyan lehet befolyásolni
a választ előre is köszönöm:D