Magyar Elder Scrolls és Mount & Blade fórum

Bejelentkezés
Név 
 
Jelszó 
    Név megjegyzése  
Post Info TOPIC: Minden ami Oblivion


Hadvezér

Státusz: Offline
Üzenetek: 624
Dátum:
Minden ami Oblivion


Nálam is hasonló a helyzet. Már akkor angolul játszottam mindent, mikor még nem nagyon tudtam, és ez nagyon sokat segített. Persze először nehéz volt, meg szótárazni kellett, de hát így tanulja meg az ember. Annyi adalék, hogy én még suliban sem tanultam, mert mindig németes voltam. Szóval én magamtól tanultam meg az alapokat is, a játékok, filmek, zenék segítségével (nyelvtant persze könyvből is). Még, hogy a számítógép káros... biggrin



-- Edited by balukapitány on Monday 21st of March 2016 06:14:13 PM

__________________


Hadvezér

Státusz: Offline
Üzenetek: 2223
Dátum:

Erről jut eszembe, hogy pont ma kaptam egy dicséretet az egyetemen a tanáromtól, hogy jók az angol írásaim. Kérdezte tőlem, hogy miért? Töltöttem valamennyi időt angol nyelvterületen vagy mi?

Mondtam neki, hogy szó sincs erről, csak az összes játékomat angolul játszottam (még akkor is, amikor a kezdetek kezdetén minimálisat értettem belőlük), szinte egy-két filmet nézek magyarul (van amelyiknél a magyar szinkron mindent visz, csak azért) amúgy az összeset angolul. Sorozataim mind egy szálig angol nyelven vannak, magyar zenét nem hallgatok, szinte nem látogatok magyar weboldalakat, sőt még azt az idióta Facebookomat is angolra állítottam! biggrin



__________________


A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Én ma is állítom, hogy a CRPGk-nek hála, tanultam meg angolul. Az biztos, hogy nem az iskolában. Egy idő után elkezdtem feliratok nélkül játszani meg filmeket nézni, belevetettem magam netes fórumokba és megtanultam angolul. Úgy röviden ennyi. Nyelvvizsga előtt átvettem a nyelvtant meg kicsit gyakoroltam és ennyi. Aztán elkezdtem angolul regényeket olvasni és ma már a nyelvtan sem jelent gondot. Megszokod mikor milyen szerkezeted kell használni.



__________________


Paraszt

Státusz: Offline
Üzenetek: 1502
Dátum:

Számomra is talán ez volt, ami igazán magával ragadott. Többszáz óra játékidő, szórakozás, és nem mellesleg tanulás. Állítom, az angyrészt az Oblivionnak köszönhető, hogy ma olyan szinten tudom használni az angol nyelvet, ahogy. Emlékszem régen kiírtam a küldetéseket egy papí­rra, és azt fordítgattam kéziszótárral. Volt, hogy még mamámhoz is elvittem, és ott is a fordí­tással szĂłrakoztam. De talán az a legdurvább, hogy élveztem. biggrin

Ha már Oblivion, találtam egy blogot, az egyik PC Gamer újságíró vezeti/vezette, és megpróbált a játékban NPC-szerűen élni. Nem rohanni mindenhova, nem keresni a küldetéseket, enni, aludni minden nap, stb. Elég szórakoztató, érdemes nekikezdeni. smile Van hasonló Skyrimes próbálkozása is, azt viszont nem olvastam még.
http://www.screencuisine.net/livinginoblivion/nondricks-non-adventure/page/3/



__________________




Hadvezér

Státusz: Offline
Üzenetek: 624
Dátum:

Első Elder Scrolls játékom volt, utána néztem rá Morrowind-re. smile Meghatározó volt nekem is mindenképpen, onnantól kezdve kezdtem el igazán szeretni az RPG műfajt, aztán még sok sok évig elővettem a játékot, meg rengeteg mod-ot kipróbáltam hozzá.



__________________


A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

10 éves lesz az Oblivion most márciusban!smile Döbbenet, de komolyan. Pláne, ahogy rá voltam kattanva. 2006 nyarán mentem ki zenélni Németországba és abból a pénzből vettem meg ősszel a gépemet, melyet az Oblivion dobozán szereplő ajánlott rendszerkövetelmények alapján raktam össze.biggrin Onnantól indult a sötét gamer időszakom, mikor minden szarral játszottam és rengeeg pénzt ott hagytam dobozos játékokért a boltban. Jó, hogy az ember kinő belőle. Sok szemét átment a kezemen, de az Oblivion azért élmény volt. Sokkal nagyobb, mint az a fos Skyrim. De a Skyrimnak is hálás vagyok, mert nagy lökést adott abban, hogy leálljak a modern játékokról meg az egész gamer univerzumból kilökjem magam.

Barátnőm még ma is játszik elvétve az Oblivionnal. Azt hiszem két karaktert maxolt ki és egy harmadikba belekezdett.smile 

Á, micsoda nosztalgia!



__________________


A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Igen, döbbenetes milyen gagyi. Erre én is rácsodálkoztam, mikor barátnőm játszott vele. De neki legalább annyira bejött, mint nekem anno, mikor először játszottam vele. Volt hangulata, ami szerethető volt. Mi több, sokkal barátságosabb és egyedibb volt, mint az a mocsok Skyrim.



__________________


Hadvezér

Státusz: Offline
Üzenetek: 2223
Dátum:

Rendkívül gagyi.... de mégis van valami vonzó benne. Jó újra játszani. Rájöttem, hogy rohadt sokat felejtettem szinte minden téren.

Chorrol környékén kezdem megint pályafutásom. Valahogy az a kedvenc környékem. Persze a városlakók ugyanúgy az idegeimre mennek, de ez az Elder Scrolls.



__________________


A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Nekem barátnőm játszotta ki kétszer az elmúlt másfél évben, annyi elég is volt.biggrin



__________________


Hadvezér

Státusz: Offline
Üzenetek: 2223
Dátum:

Elkezdtem megint játszani... biggrin Volt itt egy Breton csatamgusom akiről posztoltam képeket. Őt folytatom. Na nem ugyanazt, mert azok a mentsek már rég nincsenek. Nosztalgia van ezerrel.  



__________________


Paraszt

Státusz: Offline
Üzenetek: 1502
Dátum:

Szépen sorba is vannak téve a polcon: Morrowind GOTY, Oblivion GOTY, Lost Spires, Skyrim, ESO biggrin



__________________




A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Womath Írta

Újra nekiestem az Oblivionnak, mert a fejemben mentek a zenéi, és néhány mod elmaradhatatlan, többek között a The Lost Spire is. Szerintem a mai napig én vagyok az egyetlen Magyarországon, de talán Európában is, akinek ez a fantasztikus mod lemezre kiírva borítóval, hála Somesznek. smile Mindig valamiféle jó érzés fog el, amikor meglátom, mert nagyjából az volt az első alkalom, hogy nyereményjátékon nyertem, másrészt pedig nagyon szép gesztus volt, hogy "késés" címszóval kaptam. aww Mint ha bármit is számított volna, hogy 1-2 héttel később kapok valamit ingyen.biggrin


 Jajj de megható!biggrin Emékszem rá, de magára a designra már nem nagyon. Nincs róla fényképed?biggrin Á hagyjad, a régi ATW-s oldalon megtaláltam! Istenem de ráérős ember voltam hét éve.smile

Spoiler



-- Edited by somesz on Thursday 23rd of July 2015 02:50:01 PM



-- Edited by somesz on Thursday 23rd of July 2015 04:37:06 PM

__________________


Talpas

Státusz: Offline
Üzenetek: 83
Dátum:

Szerintem az Elder Scrolls kicsit játékosabb, mókásabb világába nem illik bele annyira az a komorabb hangulatváltás, amit a Skyrim el akar érni, bár én nagyon szeretem annak a hangulatát is. Amiket pedig már sokszor elmondtál (Karakterfejlesztés, buta az egész, stb. biggrin) meg sem említem.



__________________


A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

somesz Írta

Jogos. A Skyrim überelte az Oblivion-t. Sajnos (vagy nem sajnos) a Morrowindet nem.


Nos, ezzel a meglátásommal már nem tudok azonosulni. A Skyrim sok tekintetben alulmúlta az Obliviont.

Lehet csak a nosztalgia mondatja velem, de a hangulata, története és a karakterfejlesztés veri a Skyrim-et. Sőt, szerintem a grafika is. Lehet a Skyrim modernebb, de az a borzalmas kékes-szürke árnyalat mindenhol, hányinger az Oblivionhoz képest. És akkor még ott vannak a küldetések, amikből a mellékküldetések is ötletesebbek voltak az elődben. Egyszóval a TES visszafelé fejlődik, már el se merem képzelni milyen lesz a TES 6!



__________________


Paraszt

Státusz: Offline
Üzenetek: 1502
Dátum:

Újra nekiestem az Oblivionnak, mert a fejemben mentek a zenéi, és néhány mod elmaradhatatlan, többek között a The Lost Spire is. Szerintem a mai napig én vagyok az egyetlen Magyarországon, de talán Európában is, akinek ez a fantasztikus mod lemezre kiírva borítóval, hála Somesznek. smile Mindig valamiféle jó érzés fog el, amikor meglátom, mert nagyjából az volt az első alkalom, hogy nyereményjátékon nyertem, másrészt pedig nagyon szép gesztus volt, hogy "késés" címszóval kaptam. aww Mint ha bármit is számított volna, hogy 1-2 héttel később kapok valamit ingyen.biggrin



__________________




A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Azt azért el kell ismernem, hogy ez bizony hangulatilag, ötletek tekintetében jobb, mint a Skyrim. Még karakerfejlesztésben is. Barátnőm játszik vele és nekem ez most tiszta nosztalgia. Nagyon hangulatos kis küldetések voltak ebben meg úgy az egész sokkal barátságosabb meg "élhetőbb" mint a Skyrim. A Skyrim-en már nagyon érződött az az agyhalott, mindegy csak epikus legyen és vérpistike jól érezze magát mentalitás. 



__________________


Hadvezér

Státusz: Offline
Üzenetek: 2223
Dátum:

Nekem igazából hiányzanak azok az idők, amikor elsőnek játszottam az Oblivionnal. Akkor még tudtam élvezni a játékokat. Manapság nem tudok semmivel se játszani, vagy fél óra/ pár órás játék után megunom és uninstall az egészet.  

Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem követem a játék híreket, és ezáltal nem is tudok a legújabb kiadásokról. 



__________________


Bajnok

Státusz: Offline
Üzenetek: 367
Dátum:

Szerintem, az Oblivion nagyon is jó játék volt (a maga idejében). Az akkori technikai fejlődések elég szépen látszottak benne, igaz, hogy nem egy Morrowind, de mint játék jó volt. Az Oblivionból nagyon hiányzott a Morrowind összetettsége, de ez úgy tűnik valamiféle trend lett, hogy a régi nagy sikerű játékokat lebutítják, adnak neki egy hamar összedobott alapsztorit és kiadják a játékot. Az Oblivion és a Skyrim is a Morrowind farvizén evezett, de ettől függetlenül nekem a Skyrim is bejött, igaz nem tudtam vele annyit játszani, mint a Morrowinddel, de lehet, hogy megöregedtem én is smile A lényeg, hogy szerintem, a sok hiba ellenére sem voltak rossz játékok (vagy csak a fejlődés visszafelé figyelhető meg, vagy a Morrowind fejlesztői akkorát alkottak, amit nem tudtak eddig felülmúlni)



__________________

76561198084840752.png



A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

Ajj, annyira kár, hogy olyan bugyuta a játék. Ahogy nézegettem a TES történelem sorozatot youtube-on tökre megjött a kedvem hozzá. Mondjuk néztem már szerencsére komplett fejcsere modok is vannak, szóval a krumplifejü, dawnkóros, gumiarcú népeket is le lehet cserélni meg a kék sötét elfeket. Rámtört a nosztalgia na! Hangulatilag azért bizony jó játék volt. smile



__________________


A Legnagyobb Skyrim Fan

Státusz: Offline
Üzenetek: 4530
Dátum:

A Skyrim is ugyanilyen szar, mármint véget nem érő hentelés, gyík sztori, blőd karakterek, primitív rendszer stb. Szóval a vérpistike utat folytatták.



__________________
« Első  <  Page 2  >   Utolsó »  sorted by
Gyors válasz

Kérlek, jelentkezz be, hogy gyors választ írhass.

Tweet this page Post to Digg Post to Del.icio.us


Create your own FREE Forum
Report Abuse
Powered by ActiveBoard